DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnézést, rövid lesz a hozzászólásom. A 42. §-ban a betegjogi képviselő tájékoztatásáról van szó. Azt jelenti, hogy ha feltehetően bűncselekmény következtében 8 napon túl gyógyuló sérülés történik, vagy egyéb erőszakos cselekmény gyanúja merül fel, akkor a rendőrhatóságon kívül a betegjogi képviselőnek is át kell adni az érintett betegnek vagy sérültnek az adatait.

(20.10)

Ugyanakkor a hatályos egészségügyi törvénynek a betegjogi képviselővel foglalkozó része kifejezetten kimondja azt, hogy a betegjogi képviselő az üggyel kapcsolatban csak a beteg beleegyezésével léphet. Én itt diszharmóniát véltem fölfedezni, erre a válasz az volt, hogy itt tulajdonképpen csak adatátadásról van szó, azt követően változatlanul megmarad a betegnek az a joga, hogy vagy igénybe veszi, vagy nem veszi igénybe. El tudok olyan helyzetet, szituációt képzelni - itt ugye a családon belüli erőszakról az elmúlt hetekben nagyon sokat beszéltünk -, hogy a családon belüli erőszak elszenvedője, ha megtehetné, akkor még abba se egyezne bele, illetve a későbbiek folyamán mindent le is tagad, és ezért ezeknek az eseteknek a felderítése nagyon nehéz, hiszen miután az infrastrukturális környezet nem teremti meg azt a lehetőséget, nincsenek megfelelő otthonok, nem lehet a láthatástól eltiltani adott esetben, mondjuk, valamelyik családtagot, mert hát hova költözne, ilyenek a lakásviszonyok... - tehát egyéb számos probléma merül fel, amitől adott pillanatban csak nehezebb helyzetbe kerül a sértett.

Azt mondom, hogy valamilyen olyan módon kellene megoldani ezt a problémát, hogy valóban adjuk meg a beteg választásának a jogát. Valóban, az első ellátó egészségügyi személyzet köteles legyen felvilágosítani arról az érintettet, hogy van egy ilyen lehetősége, hogy a betegjogi képviselőhöz fordulhat, ha úgy ítéli meg, hogy az számára segítséget nyújt. Csupán ezért javasoltam, és érdekes módon az általános vitára való alkalmasság során a minisztérium képviseletében ott lévő főosztályvezető asszony és főosztályvezető úr igazat adott nekem, hogy itt valamilyen diszharmónia van a két paragrafus között, úgyhogy nem tudom, hogy időközben miért változott meg ez a vélemény.

Nem kardinális dologról van szó, nem hiszem, hogy ezen össze fogunk veszni. Nekem változatlanul az a véleményem, hogy itt egy ellentétet kellene föloldani, és valamilyen módon más formában kötelezővé tenni az egészségügyi személyzet számára, hogy hívja föl a beteg figyelmét, hogy ezzel a lehetőséggel élhet. De tulajdonképpen, ha magunk között beszélünk erről, mi úgy képzeljük, hogy különben is minden egyéb ellátás kapcsán - hisz az intézményekben ki van függesztve az ezzel kapcsolatos lehetőség, és ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább fölhívják a figyelmet, illetve ismertté válik a betegek előtt, hogy ilyen lehetőségük van - valamilyen ilyen formában kellene a számomra és a minisztériumi képviselők számára is első olvasatban elismert ellentéteket feloldani. Ennyiről van csak szó.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu