DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy Sándor képviselőtársammal a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvényhez adtunk be egy rövid terjedelmű módosító javaslatot.
A gyakorlat oldaláról indultunk ki. Azt gondolom, hogy a képviselőtársaink nagy része is találkozott azzal a problémával, hogy az önkormányzatoknál a szennyvíz- és közműfejlesztés kapcsán, amikor címzett vagy céltámogatáshoz jutnak, gyakran akasztja meg a közbeszerzési eljárást az a helyzet, hogy az ellenérdekelt felek törvényességi óvást nyújtanak be, tehát jogorvoslati lehetőséggel élnek, és ebben az esetben gyakran előfordul az, hogy a jelenlegi törvényben meghatározott 12 hónapon belül nem sikerül a törvényeknek megfelelően a közbeszerzési eljárást lefolytatni, és egy éven túl zárulnak le ezek a támogatási jogosultságok, tehát ezek az ügyletek.
(19.00)
Ezért mi arra gondoltunk, és ezt a módosító indítványban is előterjesztettük, hogy méltánytalan az a helyzet, hogy az önkormányzatok ebben az esetben elveszítik azt a számukra nagyon fontos támogatást, amellyel ezeket a beruházásokat meg tudnák valósítani. Ezért a javaslatunk a miniszter jogkörébe utalja azt a mérlegelési lehetőséget, hogy kérésre kilencven nappal meghosszabbíthatja ezt a határidőt. Én úgy vélem, még egyszer mondom, hogy egy olyan gyakorlati problémára kívánok orvoslást találni, amelyet önök is tudnak támogatni.
Kérem a jelen lévő képviselőtársaimat, hogy szíveskedjenek támogatni az előterjesztésünket. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés