DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Ahogyan Világosi Gábor elmondta, én is meg tudom erősíteni, hogy a bizottság alaposan kitárgyalta a tárgybani törvényjavaslatot. A többségi véleménnyel ellentétben a kisebbség úgy látta, hogy a nemzetközi egyezményekben, illetve az ajánlásokban megfogalmazottakon kívül nincs szükség további módosításra.

Azt is mondhatnám - ahogy felénk mondják -, hogy a többi bizottsághoz hasonlóan egy srófra járt az agyunk, nevezetesen a legtöbb vitát a különös részi tényállások közül a visszaélés kábítószerrel tényállás váltotta ki. A kisebbségnek az volt a véleménye, hogy a kereskedés esetében szükségtelen a tényállás enyhítésének alkalmazása, az eggyel enyhébb kategóriába történő behelyezése, hiszen úgy véljük, hogy a jelentős mértékben elkövetett kábítószerre történő enyhítés üzenet a drogdílereknek, hogy lehet kereskedni, hiszen enyhébb súlyú megítélés alá esik a cselekményük. Ezért aztán ezt a magunk részéről semmiképpen nem tudjuk támogatni.

Szintén súlyos kifogás alá esett a tizennegyedik életévét nem betöltött személy sérelmére elkövetett emberölés esete, hiszen ez a legvédtelenebb korosztály. Gyakorlatilag védekezésre képtelen gyermekekről van szó, és úgy véljük, hogy mindenképpen szükséges a legsúlyosabb törvényi fenyegetettség ennek a korosztálynak a védelmére. Tehát semmiképpen sem értünk egyet a büntető törvénykönyvnek az ilyen irányú enyhítésével.

(16.30)

A bizottságban - csakúgy, mint más bizottságokban - vita volt a középmértékről. A korábbiakhoz képest ebben valóban koncepcióváltás történik. Mi úgy látjuk, hogy itt sincs szükség változtatásra, hiszen - hasonlóan a büntetéskiszabási statisztikákhoz - a büntetéskiszabás általában a tételek alsó harmadában került megállapításra, és a középmérték megállapítása vagy létrehozatala a büntető törvénykönyvben továbbra sem befolyásolja a büntetés kiszabását, hiszen a bírónak indoklási kötelezettsége van, ha ettől eltér, tehát a mérlegelési jogkörben továbbra is kiszabhat bármilyen ítéletet.

A személyi szabadságot korlátozó intézkedésekkel kapcsolatosan is vita volt. Itt a kisebbség nem támogatta a házi őrizet és a fogva tartás 5:1 arányú beszámítását. Elhangzott többek között az is, hogy sokan szívesen cserélnének egy nap börtönben eltöltendő időt öt napra a Tasnádi-villában.

Hosszabb vita zajlott tehát a bizottságban, és ennek része volt még a többszörös visszaeső esetében a felfüggesztett szabadságvesztés, illetve a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos szabályok, amelyek enyhítésével, pontosabban ennek a bevezetésével nem értünk egyet. Hiszen úgy gondoljuk, hogy nem alapvetően csak bolti szarkákról van szó ebben az esetben, hanem olyan súlyos, mondhatni, címeres gazemberekről is, akiknek a feltételes szabadlábra bocsátása, illetve adott esetben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása a társadalmat fokozottan veszélyeztetné.

Végezetül szeretném elmondani, hogy a hatálybalépés időpontja az, amivel messzemenőkig nem értünk egyet, hiszen a végszavazásra december hónap végén kerül sor. Mindössze pár nap áll rendelkezésre ezeknek a rendelkezéseknek a bevezetésére, amennyiben a parlament elfogadja a javaslatot. Még abban az esetben sem értenénk egyet a január 1-jei bevezetéssel, ha a javaslat többi részével egyetértenénk. Ezért a kisebbség, mint ahogy Világosi Gábor is elmondta, abban az arányban nem támogatja a törvényjavaslat általános vitára alkalmasságát.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu