DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kicsit korábban szólt Eörsi Mátyás és Szabó Zoltán képviselőtársunk is. Elsődlegesen és kifejezetten azt kifogásoljuk, hogy a komoly drogdílerek esetében is enyhítésre kerül sor. Tehát a jelentős mennyiségre elkövetett visszaélés kábítószerrel bűncselekménynél is enyhítés következik be. Ez nem arról szól, hogy valaki elszív egy cigarettát, vagy egymás között diákok terjesztenek kábítószert, hanem a komoly, a nemzetközi terrorizmusban is jelentkező, annak a pénzügyi alapjait megteremtő kábítószer-kereskedelem tekintetében is enyhítés következik be. Ez pedig nem hiba, hanem bűn, tisztelt képviselőtársaim!
Csatlakoznék ahhoz, amit Nógrádi Zoltán elmondott. Szabó Zoltán képviselő úr felszólalása kifejezetten cinikus volt a drogkereskedők emberölésével kapcsolatosan. Tisztelt képviselőtársaim, azt juttatta eszembe, hogy amikor a szülőket meggyilkoló személyt a bíróság előtt megvádolják, enyhítő körülményként arra hivatkozik, hogy árva.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés