DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a kérdését, képviselő úr. Tisztelt Elnök Úr! Ha megengedi, akkor néhány mondattal visszatérnék. Először is tájékoztatom, hogy nekem a négy évre vállalt ígéreteimről a negyedik év végén kell majd elszámolnom. Vállalom, hogy akkor el fogok számolni, és mint ahogyan az első száz nap és a második száz nap programjával kapcsolatban is el tudtam számolni, úgy el fogok tudni számolni a négy évről is.

Ami az ígéreteket illeti: hogyan fog ez kinézni a következő négy évben? Hadd tegyek két megszorító megállapítást ahhoz, amit ön mondott. Ön úgy számolt, hogy kilométerenként 1,1 milliárd forint körüli költséggel lehet az utakat megépíteni. Mi tettünk egyfajta kísérletet arra, aminek az eredménye most rövidesen meglesz, hogy a következő útépítési szakaszokat milyen költségek mellett lehet, hiszen egy nyílt pályázatban, lehetővé téve azt, hogy valóban versenytárgyaláson jelenjenek meg az útépítők, megmérjük azt, hogy ez mennyiért lehetséges.

(12.30)

Biztos lehet benne - hiszen már vannak előrejelzéseink arra vonatkozóan, hogy egy korábbi, egyébként visszavont pályázatra milyen ajánlatok érkeztek -, hogy ennél lényegesen olcsóbban lehet. Tehát az ön kalkulációja valószínűleg nem pontos.

A második megjegyzésem arra vonatkozik, hogy miután az előző időszakban sajnos nem sikerült valódi versenytárgyalásokat kiírni, az ország igen jelentős, több tízmilliárd forintos európai uniós támogatástól esett el. Mi nem fogjuk elmulasztani ennek a lehetőségét sem igénybe venni, úgyhogy így már az első év lehetőségei is bővülnek azokkal a tényezőkkel, amelyeket felsoroltam.

Még egy dolgot szeretnék hozzátenni. Ahogy több alkalommal említettem, az a szándékom, hogy a privatizációs bevételeket teljes egészében, egy az egyben útépítésre fogjuk használni, ami ebben így nem szerepel.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu