DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy tűnik, most már lassan két kórboncnok párbeszédjévé alakul a törvény vitája, de végül is nem baj, mert amit elmondott Csáky képviselőtársam, abban azt kellene figyelembe venni, hogy ha felhatalmazást is kap a miniszter arra, hogy betegségcsoportoknak megfelelő vizsgálati és terápiás eljárási rendet állapítson meg, és gyógyszerterápiás ajánlásokat, a mindenkori szakmai kollégiumi ajánlásokat figyelembe véve tegye ezt. Az a tanácsadó testület, és annak véleményét figyelembe kell hogy vegye.
Szerintem esetleg egy kapcsolódó módosító javaslattal lehetne orvosolni ezt a kérdést, és akkor ez teljes mértékben megnyugtatóan megoldható lenne, hiszen az élet is ezt mutatja, hogy mindig is figyelembe vette. A minimumfeltételek, a terápiás protokollok és az egész eljárási rend kialakítása esetében a szakmai kollégiumokra támaszkodott a miniszter, tehát azoknak a véleményét kikérve döntött. Ha pedig ez így működik, mert így kell hogy működjön, akkor lehetőség nyílik arra, hogy bekerüljenek azok a terápiás készítmények, amelyek generikumok, lehetőség nyílik arra, hogy bekerüljenek a legújabb innovatív szerek, attól függően, hogy mit javasol a szakma. Ez így mindenképpen jó lenne.
A táppénzről meg annyit, hogy az nem szerzett jog. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés