DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, mennyiben minősül cinikus magatartásnak, ha azt mondom, hogy hallottam érvet a kábítószer-kereskedelem legmagasabb büntetési tételének enyhítése mellett is, mindazonáltal hajlandó vagyok megfontolni az önök álláspontját és az önök érveit is. Tisztelt Képviselőtársaim! Amennyiben ez cinizmus, visszavonom: nem vagyok hajlandó megfontolni az önök érveit. (Derültség a kormánypártok soraiban.)
Ami most már azt illeti, amit Nógrádi képviselőtársunk mondott, hogy mit üzen ez a törvény, tisztelt képviselő úr, nem azt üzeni ez a törvény, hogy tessék nyugodtan kábítószert fogyasztani. Nem azt üzeni! Ez azt üzeni, hogy egy kábítószeres cigarettáért nem föltétlenül akarunk valakit börtönbe csukni; pusztán ennyit üzen. Én egyébként a gyerekeimet arra neveltem, hogy tiszteljék a nagyszüleiket és szeressék őket. Nem kívánok azonban törvényt alkotni arról, hogy börtönbe lehet azt csukni, aki a nagyszüleit nem szereti és nem tiszteli, noha nem helyeslem ezt a magatartást, tisztelt képviselő úr.
Én tehát mindenképpen azt gondolom, hogy el kellene már választani a propagandát és a tényleges tevékenységet. Önök egyfolytában azzal fenyegetőznek, hogy mi lesz akkor, ha ezt a törvényt elfogadjuk, hogy milyen hihetetlenül káros társadalmi következményei lesznek ennek, merthogy rá fogjuk szabadítani a drogot a társadalomra. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, a társadalomra a drog rá van szabadítva. Azzal a szigorítással, amelyet önök keresztülvertek a parlamenten, nem sikerült megfékezni ennek a terjedését. Egy másik, meggyőződésünk és nemzetközi tapasztalatok szerint józanabb politikával talán sikerülni fog.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés