DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! A Medgyessy-kormány hivatalba lépése óta egyre több intő jel mutat arra, hogy a rendőri fellépések során visszatérő elem lett a brutalitás. Verik a tüntetőket, verik az újságírókat, verik a szurkolókat, verik az időseket, verik a gyerekeket, verik a romákat. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) A becsületes emberek azt mondják, kezdenek félni. Eközben társadalmi felháborodás és a polgári pártok határozott fellépése kellett ahhoz, hogy egy rendőri asszisztenciával szabadon sétáló, házi őrizetben lévő bűnöző visszakerüljön a börtönbe.

A most beterjesztett Btk.-módosítás is a bűnözőknek fog kedvezni, hiszen jól kiszámíthatóan csökkenni fognak a büntetési tételek, így egyebek mellett a kábítószer-kereskedők is megnyugodhatnak a Medgyessy-kormány intézkedései nyomán. A büntető törvénykönyv szigorának enyhítése következtében szinte lehetetlen lesz megbüntetni azokat, akik gyermekeinknek először kínálják fel valamelyik kábítószert. Úgy tűnik, a szocialista-liberális koalíció semmit sem tanult a Horn-kormány időszakának negatív tapasztalataiból, a katasztrofális bűnügyi statisztikákból, az egymást érő robbantásokból, a kábítószer-fogyasztás terjedéséből.

Tisztelt Miniszter Asszony! Az emberek azt mondják, a Medgyessy-kormány nem ezt ígérte. A demokratikus jogállamban nem az állampolgároknak kell félniük a rendőröktől, hanem a bűnözőknek. Nem az idős emberekkel és gyerekekkel szemben kell bebizonyítani, hogy milyen hatékonyan tud fellépni a rendőrség, hanem azokkal szemben, akik szüleink és gyermekeink biztonságát veszélyeztetik.

A Ferencváros-VfB Stuttgart mérkőzés után is brutális módon lépett fel a rendőrség. Néhány szurkoló odamondogatása elegendő volt arra, hogy kergessék a szurkolókat, köztük gyerekeket és időseket, ellenük könnygázt vessenek be. A BRFK illetékese arra hivatkozott, hogy a német csapat szurkolóit dobálták; ezzel szemben tény, hogy a német drukkereket a roham elrendeléséig ki sem engedték a stadionból.

Kérdezem tehát a miniszter asszonytól: mi indokolta és milyen okból kellett a rendőrségnek könnygázt bevetnie egy étteremben, ahová a rendőrök terelték be az embereket? Másodszor: miért és ki adott utasítást arra, hogy gyerekeket és időseket kergessenek a rendőrök? Harmadszor: milyen elfogadható magyarázatot tud adni a rendőri brutalitás szaporodására?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu