IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Természetes, hogy a napirend utáni hozzászólásra eljöttem, hiszen fontosnak tartom, hogy a kormány nevében ezekre a fölvetésekre reagáljak. Mint ahogyan azt is fontosnak tartottam, hogy a bizottsági ülésen részt vegyek, és ott magam is igyekezzek a bizottság tagjainak megfelelő információkat biztosítani.

Az első olyan kérdés, ami tisztázandó, amit nem érintett a képviselő úr, hogy egy ilyen gyakorlat, ami most szóba került, egy ilyen gyakorlaton való lövészet és maga a cél, amire lövünk, mennyire alkalmas és mennyire képes szimulálni azt a valóságos célt, amelyet éles helyzetben a rakétának le kell küzdenie, hiszen nem játék repülőgépekre lőnek vele éles helyzetben, hanem jóval nagyobb méretű és jóval nagyobb hőt kibocsátó célra.

Ha visszatekintünk az eddigi összes magyarországi Mistral-lövészetre, akkor azt kell mondanom, hogy megfigyelhető is volt az első néhány alkalommal az, a vizsgálatok azt derítették ki, hogy kifejezetten a célban keresendő a hiba a sikertelen lövés miatt és nem a rakétában, ugyanis a másik tisztázandó kérdés, hogy mikor működik helyesen egy rakéta. Csak akkor-e, ha eltalálja és megsemmisíti a célt, vagy esetleg akkor is, ha egy alkalmatlan célt elkerülve önmagát megsemmisíti? Azt hiszem, hogy egy békében végrehajtott lövészetben ez az utóbbi legalább olyan fontos tulajdonsága egy rakétának, mint az, hogy egy jól szimulált célt eltalál és megsemmisít.

A statisztika egyébként, azt hiszem, minden vonatkozásban kifogástalan és pontos. Az idő hiányában nem tudom most az összes eddigi indítást tételesen fölsorolni, hogy '99. június és 2002. október 10. között hány rakéta lett milyen csoportosításban indítva. Azt azonban összegezve el tudom mondani, és esetleg később a táblázatot szívesen rendelkezésre bocsátom, hogy összesen 16 darab rakéta került indításra a rendszerbeállító lövészeteken és a gyakorlásokon, és ezek 13 célt semmisítettek meg, ami egy egyszerű számítással 81,25 százalékos eredményességet mutat. Mivel a képviselő úr is utalt arra, hogy a legutolsó lövészeten a három, állványon elhelyezett rakétából - tehát ott nem négy rakéta volt elhelyezve, hanem három - egy rakéta a tápegység hibája miatt nem indult, ezért a második indításra ez a rakéta is, maga a rakéta jól működött, a célt megsemmisítette, így a 16 darab felhasznált rakétából 14 darab működése rendben volt, ez 87,5 százalék. Az előbb említett konkrét utolsó lövészeten éppen ezért, ha a rakéták működését és célmegsemmisítő képességét ítéljük meg, akkor helyes ez a kétharmados arány, amiről szó volt. Ha minden hibát sorra veszünk, és a tápegység hibáját is hibának tekintjük, akkor valóban 50 százalékos volt ez a legutóbbi indítás, ami valóban szerencsétlen volt, és érdekes módon a rá következő napon indított rakéta rendben elvégezte azt a feladatot, amit egy ilyen rakétától elvárunk.

Nagyon furcsállom, és ezt elmondtam a bizottsági ülésen is, ha az ellenzéki képviselő urak pártfegyelemre hivatkoznak, ugyanis vissza lehet olvasni a jegyzőkönyvet, az elnök úr is és a kormánypárti képviselők is bíráló megjegyzésekkel illették és szokták illetni a bizottsági üléseken a kormány képviselőit. Semmiféle ostoba pártszolidaritásból adódó hozzáállást részükről soha nem tapasztaltam még.

(23.20)

Lehet, hogy én rosszul emlékszem, de ez a bizonyos "pedagógiailag" megjegyzés egyébként arra vonatkozott - nem arra, hogy kívülről tudnák, hanem, hogy ne akkor lapozgassák közben, amíg az előadás tart, hanem figyeljenek oda mindarra, ami elhangzik.

Úgy érzem, hogy a Mistral rakéták egyrészt jól helytállnak, minden tulajdonságukban megfelelnek a nemzetközi normáknak és elvárásoknak, másrészt a külföldi szolgálatteljesítésünk semmilyen összefüggésben ezzel nincs, és mindannyian - ön is - joggal büszkék lehetünk azoknak a katonáknak a teljesítményére, akik külföldi missziókban nagyszerű felkészültségről tesznek tanúbizonyságot. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu