SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! 2002. június 10-én írásbeli választ igénylő kérdést nyújtottam be a miniszter asszonyhoz a pásztói mentőállomás felújításának megkezdése, valamint a 24 órás esetkocsi-szolgálat bevezetése érdekében az alábbiak szerint.
Pásztó város önkormányzata 2001. február 5-én kezdeményezte az OMSZ-nál a pásztói mentőállomás felújításának az elvégzését. A mentőállomáson járva személyesen tapasztaltam, hogy az állomás lapostetős szerkezete évek óta beázik, olyannyira, hogy az esővíz a világítótestek armatúrájába csorog. A garázsban elhelyezett három mentőkocsi szintén ki van téve az eső okozta, valamint a beázások hatására leszakadó mennyezeti vakolat kártételeinek. Ugyancsak aggályosnak tartom, hogy a mentőállomáson dolgozók munka- és életkörülményeit károsan befolyásolja az a tény, hogy több mint tíz éve nem volt tisztasági festés az épületben, és a fürdőszoba állaga kritikán aluli.
Az épület felújításának kezdeményezésekor jeleztük, hogy Pásztó város önkormányzata a felújítások elvégzéséhez pénzügyi támogatást biztosít. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatósága jelezte, hogy 2001. június 15-éig tájékoztat az együttműködésünk lehetséges feltételeiről. Sajnos, tájékoztatást a mai napig nem kaptam, azonban úgy érzem, égető szükség lenne arra, hogy e mentőállomás dolgozói biztonságos és jó körülmények között tudják végezni a munkájukat.
A miniszter asszony 2002. június 20-ai levelében ígéretet tett a Pásztón szükséges, mintegy tízmillió forintra becsült munkálatok legsürgősebbjeinek az elvégzésére, továbbá pozitív volt a válasza a nonstop esetkocsi-szolgálat 2002 utolsó negyedévében történő működtetése, bevezetése tárgyában is. Sajnálattal tapasztaltam, amikor a napokban a pásztói mentőállomáson jártam, hogy sem a nonstop esetkocsi-szolgálat bevezetésére nem került sor, sem pedig a mentőállomás felújítása tárgyában nem történt egyetlen lépés sem. Tovább rontja a helyzetet, hogy Pásztón 2002. július 19-én és 20-án, valamint augusztus 5-étől 9-éig özönvízszerű esőzések voltak, amelyek tovább károsították a mentőállomás állagát. Sőt, az elmúlt héten beköszöntött a tél, tehát a felújítási munkák elvégzése nem igazán a legjobb időpontban történhet, azok elvégzésének elmulasztása viszont beláthatatlan következményekkel járna.
Ugyancsak elmaradt a 24 órás esetkocsi-szolgálat november 1-jétől történő beindítása, amelyet a miniszter asszony 2002. június 20-i levelében az alábbiak szerint ígért meg: "Úgy tűnik, hogy Pásztón ennek személyi akadályai nem lesznek, ugyanis három fő, idén októberben végző mentőtiszt alkalmazását tervezik, ami lehetővé tenné már az év utolsó negyedévében a 24 órás esetkocsi-szolgálat működtetését. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Az ehhez szükséges létszámfejlesztésre és a pénzügyi fedezet biztosítására a szükséges intézkedést megteszem."
Kérdezem tehát a miniszter asszonytól: mikor kerül sor a pásztói mentőállomás felújítására? Miért nem biztosította a miniszter asszony a 24 órás esetkocsi-szolgálat bevezetésére a pénzügyi fedezetet és a személyi feltételeket?
Várom a megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés