TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy érzem, hogy még további érveket kell elmondanom a kormánypárti képviselőtársaimnak, ezért engedjék meg, hogy a saját képviselőtársaiktól idézzek, és a saját képviselőtársaik által e tárgyban benyújtott módosító javaslat indoklását olvassam fel: "Egy alkotmányos jogállamban elsődleges elv, hogy a jogszabályokat kizárólag a független bíróságok értelmezzék. A jogállamiság és a jogbiztonság egyik alaptörvénye, a jogalkotásról szóló 1987. évi törvény szól a jogi normák rendjéről. A törvény a normákat alapvetően két csoportra osztja, jogszabályokra és az állami irányítás egyéb jogi eszközeire. Utóbbiakon belül jogi iránymutatás formájában az Országgyűlés és a kormány részére biztosítja azt a jogot, hogy elvi állásfoglalásban értelmezze a jogszabályokat."

Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök képviselőtársai mondják ezeket, és folytatnám, hogy mit mondanak még ebben a tárgyban. Alkotmányban rögzített szabály, hogy adót csak törvény állapíthat meg, a PM azonban nem jogalkotó, az Országgyűlés által meghozott adótörvények rá ugyanúgy vonatkoznak, mint az összes adózóra, a társadalomra. Pont ezért biztosítja az Országgyűlés, és nem az egyes jogalkalmazók számára a jogértelmezés lehetőségét a jogalkotási törvény. A törvényjavaslat eme passzusa nemcsak a jogalkotási törvényt és ezzel együtt a magyar alkotmányt sérti, de emellett egyéb gyakorlati problémákat is okozhat. A bíróságok mint jogértelmező hatóságok a fék szerepét jelentik, amennyiben elejét veszik a jogalkalmazók önkényes jogértelmezésének. A jogalkotó szervek által kiadott jogértelmezések azonban a bíróságokat is kötik. Nem véletlen, hogy az Alkotmánybíróságot több alkalommal is megjárta a kérdés, és álláspontja e tekintetben messzemenőkig következetes és egyhangú volt, amit az előbb már felidéztem.

Tisztelt Képviselőtársaim! E módosító javaslatot 2002. november 11-én dr. Csiha Judit országgyűlési képviselő és dr. Vastagh Pál országgyűlési képviselő terjesztette a parlament elé. Kérem ezek után önöket, lelkiismeretük szerint szavazzanak.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu