BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Államtitkár Úr! Amikor Vojnik képviselő asszony az imént szólt, úgy éreztem magam, mintha elfelejtette volna a hosszabb múltat. Mert, kedves képviselő asszony, úgy gondolom, nem illik csőlátásúnak lenni, azt hiszem, az egészségügy gondjai mélyen és Magyarország történelmében régóta gyökereznek. Mégpedig ha a béreket nézzük, kedves képviselő asszony, ideje volt már átlagban 50 százalékot emelni az egészségügyi dolgozók bérén, mert húsz-harminc-ötven éven keresztül sértő, megalázó módon voltak bérezve. (Dr. Kökény Mihály: Az elmúlt négy évben mit csináltatok?) Az egészségügy problémái, úgy gondolom, örökölt problémák, és ez a bér sem rendezi el még az egészségügyben dolgozók megbecsülését, hiszen az egészségügyet az ott dolgozó emberek becsületessége, az orvosok és a szakasszisztensek tartották össze. Generális gondja van, tisztelt képviselő asszony, az egészségügynek. Úgy gondolom, ha generális változásokon nem megy keresztül az egészségügy, továbbra is konszolidálni kell. Visszatérő problémák, meg kell oldani e problémák gyökerét.

Úgy gondolom, hogy illik erre emlékezni. Így örökölték meg kormányok egymás után, a '90-et megelőző időszakról is, és még nem sikerült átütő sikert elkönyvelni. Úgy gondolom, most sem lehet vége az 50 százalékos béremeléssel. Nem lehet! Nem lehet, mert úgy gondolom, hogy ha tisztességes munkát követelünk az egészségügyben dolgozóktól, márpedig az életünk, az egészségünk függ tőle, akkor meg kell őket becsülnünk. Az egész állapot, a paraszolvencia, sok egyéb más kérdés, amit negatívumként szoktuk emlegetni, mind az elmúlt ötven évben gyökerezik, a magyar egészségügy meg nem becsülésében, alacsony finanszírozottságában és a bérek alacsony voltában. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu