BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány gondolattal szeretném kiegészíteni mindazt, amit Molnár Oszkár képviselőtársam az előbb elmondott. A hátrányos helyzetű megyék kiemelt támogatásának a folytatását pozitívnak tartom, azonban nemcsak az a probléma, hogy nem tudjuk, mennyi ez a 30 százalék, hanem az is a probléma, hogy nem tudjuk, miért 30 a 30 százalék, és nagy problémának tartom az elmúlt évek tapasztalatait is alapul véve azt, hogy továbbra sincs lehetőség az integrált felhasználás bevezetésére.
A kistérségi támogatási keretet egy pozitív gondolatnak tartom, bár ez a 2 milliárd forint, ami a költségvetésben nevesítésre került, úgy gondolom, hogy az igényeket nem fogja tudni kielégíteni. Ami azonban az önkormányzatok, az önkormányzati fejlesztések szempontjából jelentős problémákat fog majd okozni, hogy a TEKI és a CÉDA esetében az elmúlt évhez képest egyetlenegy forinttal sem történt támogatási keretnövekedés, és sajnos hasonló a helyzet a vis maior keretnél is. És még talán egy gondolat, ami a területfejlesztési célelőirányzathoz kapcsolódik: az elmúlt évben még mintegy 19 milliárd forintot foglalt ez magában, ebben az évben a költségvetésben valamivel több mint 7 milliárd forint került megnevesítésre. Ez azt jelenti, hogy a területfejlesztési célelőirányzat esetében mintegy 12 milliárd forintos visszalépés tapasztalható meg, ami, azt gondolom, az önkormányzatok szempontjából is teljes mértékben elfogadhatatlan.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés