DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Lassan két hete tart Juhász Ferenc honvédelmi miniszter politikai ámokfutása. Múlt heti felszólalásom felkínálta a lehetőséget arra, hogy Juhász Ferenc egyértelmű és világos választ adjon az Info Rádiónak adott nyilatkozatával kapcsolatos kérdésekre. Juhász Ferenc az Info Rádiónak a következőt mondta: "Medgyessyt azért fogadja Bush elnök, mert reményét látja annak, hogy nem egy antiszemita, nagyon sok esetben értelmetlenül nacionalista és szavahihetetlen kormányfővel áll szemben." Juhász Ferenc az iménti szavait ma már úgy értelmezi, hogy "Azt mondtam, hogy Medgyessy Péter nem antiszemita, nem nacionalista."

Miniszter úr, bár mindkettőnknek magyar az anyanyelve, de úgy tűnik, mégsem értjük egymást!

(9.40)

Juhász Ferenc azt akarja elhitetni velünk, hogy a Medgyessy-kormány minisztereként ország-világ előtt azt kell bizonygatnia saját miniszterelnökéről, hogy az nem antiszemita. Állította-e Medgyessy Péterről bárki is, hogy antiszemita lenne? Nem! Akkor miért kell őt egy el nem hangzott váddal kapcsolatban megvédeni? Felelőtlen nyilatkozata és gyáva megfutamodása után Juhász Ferenc vajon miért nézi hülyének a választópolgárokat?

Tisztelt Országgyűlés! November 13-án Juhász Ferenc adott egy újabb nyilatkozatot az Info Rádiónak. Az újságíró a következő kérdést tette fel a miniszternek: "Ezek szerint nem is gondolja azt, hogy volt olyan magyar kormány, volt olyan magyar kormányfő, aki antiszemita volt?" Juhász Ferenc válasza a következő: "Gondolataimat még az Info Rádióval sem szeretném megosztani."

Mi viszont szeretnénk, ha megosztaná velünk a gondolatait itt, a Magyar Országgyűlésben. Egyenes kérdésre egyenes választ várunk: antiszemitának tartja-e ön a polgári kormány bármelyik miniszterét? Antiszemitának tartja-e ön a polgári kormány vezetőjét, Orbán Viktort? Igen vagy nem? És ne feledje: a hazudozás a gyávák fegyvere. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu