DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány dologhoz szeretnék hozzászólni, amit Lengyel képviselő úr az előbb elmondott. Az egyik a gázáremelés, ami körülbelül féléves vita a Fidesz, illetve a mostani kormánypártok között. Emlékeztetném a képviselő urat arra, hogy a Fidesz annak idején 42 százalékkal fenyegetett minket, illetve a lakosságot is a választási időszakban, illetve előtte. És Lendvai Ildikó egyértelműen arról beszélt, hogy ebben az évben természetesen nem lesz gázáremelés, és nem is volt.
Az is egyértelmű, hogy a Fidesz tervezte - különböző anyagok napvilága kerülése kapcsán ez tudható -, ha kormányon marad, akkor ebben az évben még emelkedni fognak a gázárak. Egyébként is tudni kell, hogy ezt törvény szabályozza, hogy minden évben mikor és hogyan kell a gázárakat emelni.
A képviselő úr megint csak tudja, hogy az EU-csatlakozás miatt a harmonizációnak ezen a területen is be kell következnie a versenyszabályok betartása miatt. Lehet hogy ez becsapása a választóknak, mint ahogy Lengyel képviselő úr az előbb Medgyessy Péter kapcsán megemlítette, bár azt nehezen értem meg, hogy az EU-csatlakozás mellett való érvelés, illetve arra vonatkozó ígéret miért lenne a választók becsapása.
Ami pedig az önkormányzatokat illeti, emlékeztetném a képviselő urat arra, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzatok súlya a központi költségvetésen belül 2 százalékponttal csökkent, 12,5 százalékról 10,5 százalékra. Kétségkívül erről a helyzetről elég nehéz lesz előremozdulni.
(17.30)
De én úgy gondolom, hogy történnek ebben az ügyben lépések, tehát nem annyira veszélyes ez a helyzet, mint ahogy a képviselő úr szeretné ezt most beállítani. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés