DR. HORVÁTH BALÁZS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A halál biztos, az órája bizonytalan. Mostanság a bizonytalanság rendjébe belenyúl egy anya, midőn gyereket, gyermekeit öli. A bizonytalanság rendjét alakítja a 17 éves diák, amikor 13 éves gyermeket ölve médiasztár lesz, és ezért valaki felelős, valakik felelősek - úgy gondolom, hogy mindannyian felelősek vagyunk.

Felelős a média akkor, midőn csak, ne haragudjanak a közönséges kifejezésért, meghatározóan mocskot közvetít nekünk: a halált, az elmúlást, az erőszakos halált - nem a megnemesítő elmúlást -, a fenyegetést, a fegyver hirdetését. Én nagyon pontosan emlékszem egy körülbelül tíz évvel ezelőtti vitára, tévébeszélgetésre; Kósa Ferenc, képviselő úr, ön azt mondta - az imént még itt volt -: az ember ne legyen csak egy sejthalmaz! Lassan ott tartunk, hogy az embert már csak egy sejthalmazként kezelhetjük.

Kérem a segítségüket, kérjük mi, magyar demokraták a segítségüket, az önét, Kósa képviselő úr. Ne csak virtuálisan, hanem fogjunk kezet, és nyúljunk bele a médiatörvénybe azért, hogy megakadályozzuk azt a színvonaltalanságot, az erőszaknak azt a rafinált közvetítését, mellyel képesek manipulálni egyrészt, másrészt oldani a bűn elkövetésével szembeni gátlást az emberekben, főleg a gyerekekben, a fiatalokban, az apró kis jövő népében.

Nagyon sok feladat vár ránk. Fogjunk kezet, ne csak virtuálisan, tényleg, valóban fogjunk ebben az ügyben kezet! Emlékszem, pár évvel ezelőtt elég sokat vitatkoztunk Kis Zoltán képviselő úrral a fegyvertörvényről. Amikor a kormány újra akarta rajzolni a fegyvertartás kereteit, más volt az ön álláspontja, más volt az enyém. (Kósa Ferenc megérkezik az ülésterembe.)

Én megmondom önnek: engem most az évek hosszú eredményekénti tapasztalás és az ön akkori argumentációs rendszere meggyőzött arról, hogy a fegyvertörvénybe oly módon is bele kell nyúlnunk, hogy nemcsak a jogi keretszabályozáson szigorítunk, amihez mi, magyar demokraták, higgyék el, őszinte szívvel ragaszkodunk, de a fegyvertartás jogosultságának a személyi feltételein is. Tehát az ön álláspontját most már a magam részéről, és mi, magyar demokraták minden parlamenti eszközzel támogatni fogjuk - önnek is ajánlom, hogy ne csak virtuálisan, de ebben az ügyben fogjunk kezet. (Dr. Kis Zoltán bólogat.)

Nincs itt László Csaba miniszter úr; a Magyar Demokrata Fórum frakciója nevében kérjük, hogy ne rakja a rendőrség puttonyát sajátkénti bevétellel tele. Egy 17 éves gyerek gyermeket öl. Előtte, ahogy a sajtóból tudjuk, többször jártak a szülők a rendőrségen. Ki várja el erkölcsi felelősséggel és alappal az éjjel-nappal felelősséggel robotoló rendőrtől, akinek olyan krízishelyzetben kell egy másodperc alatt, egy villanásnyi idő alatt döntenie, amelyről mi heteken, hónapokon keresztül vitatkozunk, hogy felszedjen egy ilyen, szülői aggodalom által persze méltán megfogalmazott információt, és ez alapján döntsön?!

Miniszter úr, nyúljon bele a rendőrség az ORFK költségvetésébe, ne kényszerítsük a rendőrt arra, hogy sajátkénti bevétel - és higgyék el, ez nem egy otromba szójáték -, virtuális bevétel elérésére kényszerítsük őket, hiszen a rendőrség már nem tud mit bevenni, és honnan. Örülök, hogy most nem nevetnek.

Hölgyeim és Uraim! Marcus Aurelius vezérmondata, -gondolata volt az, hogy: "éltem során irányítóim voltak a tiszta szív és a vezérlő értelem."

(9.10)

Ha valamikor és valami okból szükséges (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ebből induljunk ki, és így alakítsunk, formáljunk, zárjunk keretbe emberi magatartásokat, és hozzunk meg törvényeket.. - most csengettek, most ilyen helyzet van.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu