LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A 2003. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitájának első napján az MDF nevében nekem is fel kell hívnom mind az illetékes tárca, mind képviselőtársaim figyelmét néhány olyan körülményre, ami véleményünk szerint gyengíti a törvényhozó hatalom ellenőrző szerepét, formálissá teszi az Országgyűlés kiemelkedően fontos szerepét ebben a munkában.

A költségvetés kidolgozása és megvitatása a polgári demokratikus körülmények között működő parlamentek egyik legfontosabb tevékenysége. Ehhez képest a Magyar Országgyűlés méltatlanul rövid időt, mindössze három ülésnapot szán ennek a lényeges feladatnak az általános vitájára. Minderről egyébként Áder János, a Fidesz frakcióvezetője és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szóltak már, de magam is megerősítem, hogy az általános vita idejének egy hétre történő lerövidítése épp attól fosztja meg a képviselőket, hogy egymás érveit hallgatva elgondolkozzanak egy-egy észrevételen, megkérdezzék ezekben a kérdésekben a szakértőik véleményét, megvitassák a kialakult szakértői véleményeket a képviselőcsoportok munkabizottságaiban, majd a leszűrt következtetéseket ismét a tisztelt Ház elé vigyék.

Így tehát most költségvetési antológia készül, derűlátó monológok és monodrámák gyűjteménye. Az egymásra is figyelő, az érveket frakción belül megvitató és az ellenvéleményekre felkészülten reflektáló vitára elégtelen a három ülésnap, azaz a vita - mint korábban is, az elmúlt 12 esztendőben - formálissá válik. Ebben a vitában minden képviselő a tisztelt Ház elé viszi a szívügyét jelentő problémákat, de annak már nem látja értelmét, hogy mások szívügyeire is figyeljen, hiszen úgysem tudna ezekre időben és felkészülten reagálni. A költségvetési vita ilyen szervezése mellett szükségszerűen elbeszélnek egymás mellett a felszólalók.

A második észrevételem az, hogy az elénk terjesztett törvényjavaslat tartalma nem felel meg a napirenden lévő témakör címének, mert a tartalom lényegesen túlterjeszkedik az előttünk lévő törvényjavaslat címén, ami csupán a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szól.

(16.30)

A címmel szemben az előterjesztés burkoltan egy nagyon jelentős költségkihatással járó, 2002. évi pótköltségvetést is tartalmaz, amely módosítást ettől a törvényjavaslattól függetlenül kellett volna a tisztelt Ház elé terjeszteni. Hogy érzékeltessem ennek a rejtett költségvetési módosításnak a jelentőségét, hadd utaljak arra, hogy nyáron a 2002. évi költségvetés módosítása során 250 milliárd forintnyi többletkiadásról vitatkozott a téma fontosságának megfelelően az Országgyűlés, nagyon helyesen. Most ennek az összegnek a több mint kétszeresével, további 556 milliárd forinttal növekednek meg a 2002. évi állami kiadások. Ha ezekre, a nyárihoz mérten duplaannyi többletkiadásokra csak ugyanannyi figyelmet fordítana a tisztelt Ház, mint tette ezt nyáron, akkor a 2002. évi költségvetést módosító szándékok feletti vita teljesen elvenné az időkeretet a 2003. évi költségvetés megtárgyalásától. Logikusan következik ebből a várható magatartás, a 2003. évi célok árnyékában teljesen elsikkad ez az érdemét tekintve pótköltségvetéssel felérő kiadásmódosítás a 2002. évi költségvetés területén.

Tisztelt Ház! A harmadik észrevételem az, hogy a benyújtott költségvetés nem felel meg az államháztartási törvényben megkövetelt összehasonlíthatóság, átláthatóság és egyértelműség követelményének. A gazdasági lapok szerint az elmúlt 12 évben még nem sikerült ennyire összehasonlíthatatlan költségvetést összehozni, mint ami előttünk van. Több szaklap bírálatát idézhetném, amely szaklapok például amiatt panaszkodnak, hogy a képviselőknek átadott számokból nem derülnek ki a 2002. évi megnövelt deficit okai. Mintegy 250-300 milliárd forint kiadásról nem tudjuk, hogy hol van, mert nem kaptuk kézhez azt a korrekt levezetést, amely tartalmazná.

Mit tartalmazna egy ilyen korrekt levezetés? Kiindulásképpen mindenekelőtt a 2002. évi költségvetési előirányzatot, majd a 2002. évi XXIII. törvényben a most nyáron módosított költségvetési előirányzatot, majd a 2002. évi költségvetés ebben a törvényjavaslatban történő módosítását kellene prezentálni. Egy ilyen átlátható levezetést nem kaptak kézhez a képviselők, sem a költségvetéssel foglalkozó szakemberek, így nem csoda, hogy a 250-300 milliárd forint elköltésének a mibenlétéről mindenki csak találgat. Kezd kialakulni egy egyetértés abban, hogy ezt a hatalmas összeget még nem is költötték el, és ezért lesz csak utólag - szaknyelven szólva - megpántlikázva ez az összeg.

Miért nem figyelt ezekre a rendellenességekre az Állami Számvevőszék? Erre a kérdésre is csak az újságokból tudtuk meg a választ, és nagyon kérem, hogy ha ez nem így történt, akkor mindenképpen kapjunk válaszokat, miszerint a 2002. évi költségvetés módosításához és a 2003. évi költségvetéshez készített állami számvevőszéki vélemény nem a nekünk, képviselőknek eljuttatott törvényjavaslatról készült el, hanem egy korábbi változatról, ami nem tartalmazta a deficitben szereplő, sokak által keresett, közel 300 milliárdot kitevő fiktív hiányt. Már most kérem tehát az Állami Számvevőszék elnökét, hogy akár utólag is, de készíttesse el az általam vázolt átlátható formában a 2002. évi költségvetés nyáron és most megváltoztatott tételeit, hogy ezekből kiderüljön a deficit összetétele.

Tisztelt Ház! Ez a költségvetési törvény a címében említett feladata mellett további 33 törvényt módosít vagy helyez hatályon kívül. Képviselői zsargonnal élve, ez egy gazdagon bodrozott, kifejezetten sokrétű salátatörvény. A több törvényt is módosító úgynevezett salátatörvények között a költségvetési törvény saláta jellege azért a legveszélyesebb, mert önmagában ennek a törvénynek a hatalmas terjedelme, párosulva a mesterségesen is megteremtett átláthatatlansággal és a rendelkezésre álló rövid idővel, szinte automatikusan garantálja azt, hogy a nem közvetlenül költségvetéssel foglalkozó törvényekre nem tudnak hosszabb figyelmet szentelni a képviselők, azaz ily módon a végrehajtó hatalom megkerülheti a törvényhozás ellenőrző kontrollját, formálissá válhat a parlament törvényhozást meghatározó szerepe. A törvényhozás ébersége különösen azokban az esetekben kívánatos, amikor a kormányzat a népképviseletektől független életet élni kívánó, saját hatalmi holdudvart akar kialakítani. Erre különösen akkor nyílik lehetősége, és akkor is nyílt lehetősége, amikor a képviselők figyelmét és idejét más tennivalók lekötik.

Az elénk terjesztett törvényjavaslatban például lényeges pontokban változik meg a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, és bizony leplezetlenül a klientúraépítés jegyében változnak meg az előző, az Orbán-kormány által megteremtett, egyértelmű összeférhetetlenségi szabályok. A jövőben enyhítik a köztisztviselők állami vállalatokban történő szerepvállalásának a jelenlegi korlátait, és több mód nyílik arra, hogy igazgatósági és felügyelőbizottsági tagsággal jutalmazzanak meg kormányukhoz politikai értelemben is elkötelezett köztisztviselőket.

Ugyancsak a klientúraépítés jegyében a hatályát veszti a korábbi, egyenként hat hónapos keresetben maximált jutalomkorlát. Az elmúlt évben a szocialista-szabad demokrata képviselők erőteljesen támadták a nyugat-európai mintára létrehozott főtisztviselői kar létrehozását, holott a kiemelkedő képességű köztisztviselőket tisztességesebb köztisztviselői mivoltukban magasabb fizetésben részesíteni, mint megengedni számukra a jelenleg ajánlott utat, a gazdasági szektor vezetőinek a jövedelmeit.

Tisztelt Ház! Ez a költségvetési törvény intézkedik a miniszterelnök és a vele azonos jogállású állami vezetők tiszteletdíjának a növeléséről. Itt is szeretném azt hangsúlyozni, hogy a polgári kormány a miniszterelnök fizetését úgy állapította meg, hogy az összhangban legyen az uniós országok átlagkereseteinek és ezen országok miniszterelnöki fizetéseinek az arányaival. Ezzel az arányokat szemmel tartó metódussal azt hangsúlyozta a polgári kormány, hogy a miniszterelnök munkája az átlagos magyar keresőkhöz viszonyítva nem értékesebb, de nem is értéktelenebb, mint az Európai Unió országaiban.

A jelenlegi törvény-előterjesztés viszont azt sugallja, hogy mind a miniszterelnök, mind az ország vezető méltóságai az átlagos hazai keresőkhöz viszonyítva lényegesen több és jobb munkát végeznek az uniós országok vezetői állampolgáraikhoz mérten. Nem látom igazolva azt, hogy a magyar állam vezetői az átlagpolgárokhoz viszonyítva értékesebbek lennének, nagyobb anyagi elismerésre lennének méltóak, mint az uniós, a mienknél többnyire lényegesen nagyobb országok vezetői.

Tisztelt Ház! Végezetül, megdöbbenve olvastam, hogy a törvényjavaslat elhalasztaná a közoktatási törvényben előírt könyvtáros tanárok, szabadidő-szervezők, igazgatóhelyettesek foglalkoztatási kötelezettségének a bevezetését. Mint emlékezetes, a pedagógusok felemelt kötelező óraszámát követően sok iskola úgy kívánta megelőzni az óraemelés miatt létszám felettivé vált pedagógusok elbocsátását, hogy előrehozta az oktatási törvényben lefektetett követelmények teljesítését a könyvtáros tanárok, szabadidő-szervezők, igazgatóhelyettesek foglalkoztatása területén. Mihelyst ez a kötelezettség későbbre tolódik, sok önkormányzat élhet azzal az úgynevezett takarékoskodási lehetőséggel, és nem fedezi a még nem kötelező munkakörök betöltőinek személyi költségeit, és ezáltal növelheti a pedagógus-munkanélküliséget.

Határozottan ellenzem tehát azt, hogy ismét a pedagógusokon takarékoskodjon a kormány.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu