LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Igaza van Pánczél Károly fideszes képviselőtársamnak, valóban, amióta megkapták az önkormányzatok a 2003. évi költségvetési tervezet önkormányzati finanszírozásról szóló részét, azóta számolnak, és kemény kérdéseket fogalmaznak meg. Jómagam összegyűjtöttem, néhányat ebből mondok el, amennyi időm lesz ebben a két percben.

Az egyik: eddig minden évben szerepelt az önkormányzatok települési sportfeladataihoz kapcsolódó normatív támogatás, a tömegsport támogatása. Ebben a tervezetben nem találják. Másik kérdés, hogy a közalkalmazotti illetményemelésnek 2003-ban milyen forrás lesz a fedezete, erről sok szó esett már. Nem tűnik ki a tervezetből, változik-e a közalkalmazotti bértábla. Egy másik, hosszabban: a tervezetből nem látszik, hogy valóban helyben marad-e a gépjárműadó száz százalékban, ami sajnos lehet kevesebb, még ha így is lesz, mint az eddig 50 százalék, ugyanis 2003-tól a fuvarozók számára olyan új előírások lépnek életbe, aminek az lesz a következménye, hogy az egy-két tehergépkocsival rendelkezők kénytelenek lesznek leállni, mert nem tudnak megfelelni a szigorú követelményeknek, és itt azonnal kiesik a gépjármű-súlyadó teljes egészében, a vállalkozás után fizetendő iparűzési adó teljes egészében, és kérdés az is, hogy miből él és tartja el a családját az a néhány ezer ember.

Aztán: a köztisztviselők illetményalapja változik-e, 2003. június 1-jéig a törvény alapján bevezetésre kerül-e valóban a köztisztviselőkre vonatkozó fizetési fokozatokhoz tartozó szorzók alkalmazása? S ezzel kapcsolatban kérdezik például, hogy várható-e, hogy a középiskolai végzettséggel rendelkező köztisztviselők szorzója valamelyest módosul-e.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu