LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Molnár Oszkár képviselőtársunk többek között egy groteszk képpel vidámított bennünket, de jóval komolyabb az útfenntartással kapcsolatos kép az országban - érzékeltette ezt is.
Egy példát szeretnék elmondani: lakóhelyem közvetlen közelében halad át egy, már több év óta részben felújított, majd ebben az állapotában félbemaradt útszakasz. Országszerte több ilyen félbehagyott korszerűsítésről tanúskodó útszakasz található, ami azért költséges luxus, mert bizonyos áruk szállítására, bizonyos gépjárművek használatára továbbra is alkalmatlan a teljes útszakasz, hiába is épült ilyen célra annak a fele. Ebben az ügyben interpelláltam is a miniszter úrhoz, aki türelemre kért, azonban úgy tűnik, hosszabb távú türelemre kell berendezkednünk szerte az országban, mert a jövő évi költségvetés még az idei évtől is elmaradó útfenntartási és fejlesztési előirányzatot tartalmaz.
(20.10)
A közutak karbantartásának és fejlesztésének nyomott költségvetési kiadástervezete még az Állami Számvevőszék rosszalló megjegyzéseit is kivívta, erről tanúskodik a számvevőszéki jelentés függelékének 68. oldala. A jelentés rámutat arra, hogy a szűkös előirányzat nem veszi figyelembe sem az infláció hatását - azaz azonos vásárlóértéken számítva jócskán elmarad az idei évi teljesüléstől is -, és nem veszi figyelembe a tavalyi évben elkezdett felújítások idei évre áthúzódó kötelezettségeit. Ez azt jelenti, hogy tovább növekszik a félbehagyott útfelújítások száma. Egyébként az útfenntartás területén különösen szomorú ez az 5-10 milliókkal történő drága takarékoskodás, hiszen közhely, hogy a legdrágább beruházás mindig a félbehagyott beruházás.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés