SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Örülök, hogy ellenzéki képviselőtársaim számon kérik azt, hogy a bérnek nincs meg a fedezete a normatívában. Csak ilyenkor az jut eszembe, kedves képviselőtársaim, hogy a jóval kisebb béremelésnél, mondjuk, a fókuszált béremelésnél, Szita Károly képviselő úr, aki akkor is polgármester volt, akkor is egy nagyváros polgármestere volt, és tudnia kellett, hogy nemhogy vitatottan 30 vagy 70 százalék, hanem nulla forint volt benn a fókuszált béremelésre, akkor ezt az önkormányzatok, az ön fideszes önkormányzata szó nélkül lenyelte, mert akkor a kormányt támogatnia kellett.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Mi ezt nem állítjuk, nem is állítottuk, most a költségvetési törvényben sem, hogy a normatívák teljes mértékben fedezik. De azért legyenek szívesek egy kicsit magukba nézni! Amikor önök azt tapasztalták, hogy a normatívák nem fedezik a béremelést, vagy nem fedezik a minimálbér-emelést, amit szintén egy törvénnyel rázuhintottak - helyesen egyébként - az országra, akkor nem mondták azt, hogy valamilyen módon segítek az önkormányzatoknak. Ez a kormány azt mondta, hogy megemelem 5 százalékkal az szja átengedett részét, 5-ről 10 százalékra, azt mondta, hogy a gépjárműadó 50 százaléka helyett a 100 százalékot ott hagyom az önkormányzatoknak.

Még egyszer mondom: ne az a látszat keletkezzen, hogy én túlságosan örülök neki, hogy a béremelésnek nincs meg száz százalékig a fedezete, de ha megnézik azt, hogy a gépjárműadóból, valamint az szja átengedett részéből megvan-e a béremelésnek a fedezete, akkor azt kell tapasztalniuk, hogy megvan a fedezete, még valamivel több is ez az átengedett - hangsúlyozom, országosan.

Azt sem vitatom, Balla képviselő úr, hogy vannak olyan kistelepülések vagy közepes települések, ahol ezek a számok, amiket önök mondanak, jók, de átlagosan, azt hiszem, hogy a 75 százalék az, ami inkább fedi a valóságot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu