BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki a mai, több mint tízórás vitában hozzászólt, és azoknak különösen, akik e több mint tízórás vita végén is még jelen vannak az ülésteremben.

Engedjék meg, hogy néhány dologra reagáljak így a mai vita végén. Először is: nem lehet elégszer hangsúlyozni azt a tényt, hogy legfontosabb folyamatait tekintve valójában egy 18 hónapos költségvetés részesei vagyunk. Hiszen azok a folyamatok, amelyeknek kedvező kihatásait a következő esztendőben sem lehet letagadni, már ebben az évben elindultak, illetve elindulnak. Elég itt emlékeztetni az 50 százalékos közalkalmazotti béremelésre, elég itt emlékeztetni a családi pótlék 20 százalékos emelésére, vagy elég itt emlékeztetni az egyszeri nyugdíj-kiegészítésre, az érdemi lépésekre a következő évben a 13. havi nyugdíj bevezetése terén, az érdemi lépésekre a következő év költségvetésében, a közoktatásban az ingyenes tankönyv felé, vagy a szociálpolitikai támogatás megemelt összegére.

(22.30)

Hallgatva a vitát, nem egy esetben érdekes benyomásom támadt, hiszen többször előkerült az az érv, hogy a választási ígéretek igazából milyen időhorizontra szóltak. Még az a meglepő vélemény is elhangzott itt, a tisztelt Ház falai között, lehet, hogy mi - mármint az MSZP - úgy gondoltuk, hogy az ígéretek 2006-ig szólnak, de mindenki úgy értette, hogy azonnal meg fogjuk valósítani azokat, mihelyt kormányra kerülünk. Meglehetősen furcsállom ezt az érvrendszert, mert ez nem kevesebbet jelent, mint hogy 1990, a szabad választások óta valamennyi választáson induló valamennyi párt valamennyi ígérete közül mindenki esetében természetes volt, hogy az ígéretek négy évre szólnak, egyedül 2002-ben és csak a Magyar Szocialista Párt esetében vélték úgy néhányan, hogy az ígéreteket a kormányváltást követően néhány hónap alatt kell megvalósítani.

Legyünk reálisak, valamennyi párt valamennyi választási programja általában négy évre szól, nem emlékszem olyanra, hogy valaki ennél rövidebb időre készítette volna el, kivéve amikor a választások előtt néhány héttel az MSZP megjelölte azt, hogy melyek azok az ígéretek, amelyeket már az első száz napban teljesíteni kíván.

Másodszor, hadd szóljak a keretekről, egyrészt a költségvetés hiányáról, másrészt azokról az adóbevételekről, amelyek a mozgásteret meghatározzák. Nem játék a számokkal a 4,5 százalék. A vitában több képviselőtől is elhangzott, hogy érdemes lenne ezen enyhíteni. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy olyan folyamatok indulnak el, amelyek a jövőt veszélyeztetik. Én azon az állásponton vagyok, hogy a lehető legveszélyesebb dolog - ami igazán veszélyeztetné a jövőt - az lenne, ha a 4,5 százaléknál magasabb hiányt állapítanánk meg. Ez később valóban indokolttá tehetne egy ennél markánsabb keresletszűkítést is, amit mindenképpen szeretnénk elkerülni, és most nem is akarok kitérni az európai uniós csatlakozásunkkal összefüggő kötelezettségvállalásokra.

Néhány héttel ezelőtt kezdődött az adótörvények vitája, és csak néhány nappal vagyunk túl az adótörvények zárószavazásán. Abban a vitában a legtöbb kritikai észrevétel elsősorban az adócsökkentéseket kérte számon, noha érdemi adócsökkentések történtek. De erre a vitára nem akarok kitérni, elég csak a személyi jövedelemadóban bekövetkezett csökkentésekre utalni. Akkor kevés olyan módosító indítvánnyal találkoztam, amely az adóbevételeket nem csökkenteni, hanem növelni igyekezett volna. Tekintettel arra, hogy a hiányban is el akarunk mozdulni, és kevesebb mértéket szeretnénk jövőre produkálni, mint ami az idén várható, és tekintettel arra, hogy az adó csökkentése is bekövetkezik a következő esztendőben, ez behatárolja azt a mozgásteret, amelyben a módosító indítványok költségvetési kihatásait egyáltalán kezelni és elbírálni lehet.

Furcsa mellékkörülménye volt a vitának, hogy sok esetben úgy éreztem, a szerepek felcserélődtek. Személy szerint is kaptam bírálatot azért, mert amíg korábban ellenzéki képviselőként a családi pótlék 50 százalékos emelésére tettem javaslatot, ez most elmaradt. Ugyanakkor aki ezt megfogalmazta, elfelejtette hozzátenni, hogy amikor én az 50 százalékos családipótlék-emelésre vonatkozó módosító indítványomat beadtam az Országgyűlésnek több képviselőtársammal együtt, akkor ő azok közé tartozott, akik ezt a módosító indítványt elvetették, ezért is volt furcsa számomra, hogy ezt ma kéri számon. Már csak azért is, mert azóta eltelt egy-két hónap, sőt egy-két év is, márpedig egy-két év csak úgy változatlanul nem szokott eltelni, hogy stílszerű legyek, azóta sok pénz folyt ki a költségvetésből, és akármennyire is szeretnénk időnként, kétszer ugyanazt a pénzt elkölteni nem lehet.

Több megértést vártam volna azok után, hogy négy év után először emeltük a családi pótlékot és rögtön markánsan, 20 százalékkal. Ehelyett a régi vitát elevenítették fel azok, akik akkor a módosító indítvány ellen voksoltak és érveltek.

Ugyanígy beszélhetnénk az önkormányzati fejezetről is. Korábban nem volt példa arra a költségvetésben, hogy amikor béremelésre sor került, azt valamilyen módon ne az önkormányzatokkal nyelették volna le. Most ugyanazok, akik korábban ezt a gyakorlatot támogatták, kérték számon, hogy miért nem biztosítja a költségvetés teljes mértékben a béremelés jövő évre áthúzódó hatásait. Akik korábban asszisztáltak ahhoz, hogy a kétéves költségvetés legfontosabb paramétereinek - az infláció és ezen keresztül a többletbevételek - tervezése meglehetősen pontatlanra sikeredett az elmúlt években - hogy finoman fogalmazzak -, most azok egy része bírálta, hogy egyáltalán mennyiben megalapozottak a költségvetés bevételei, és mennyiben reálisak azok a számok, amelyeket egyébként elég gondos tervezőmunka után a Ház elé terjesztettünk.

A privatizációt kísérték a legellentmondásosabb érvek, hiszen ellenzéki oldalról még Bábolna privatizációja is megkérdőjeleződött azok után, hogy az előző ciklusban a kormány kísérletet tett Bábolna egy sajátos privatizációjára oly módon, hogy először a menedzsmentbe beültette a saját embereit, majd olyan jogszabályokat alkotott, amelyek elsősorban ennek a menedzsmentnek tették volna lehetővé, hogy saját hasznára privatizálja a mezőgazdasági nagyvállalkozásokat. A privatizációs törvényt, illetve magát a privatizációt kísérő vitának - őszintén megvallva - méltatlan felhangjai is voltak, amire most különösebben nem akarok kitérni, hiszen örülök, hogy a méltatlan felhangokon túl vagyunk.

Ugyanakkor ez a vita két elvi kérdést is felvetett mindnyájunk számára. Az egyik az, hogy van-e elvi különbség egy magyar, illetve egy külföldi tőkés között akkor, amikor az érdekeit érvényesíteni próbálja. Erre a mai vita nem adott választ. A másik, van-e valós indoka annak, hogy a külföldi tőkések között különbséget tegyünk, úgymint általában külföldi tőkés és orosz tőkés között. Úgy érzem, ezzel a válasszal is adós maradt a mai vita, noha részletesen foglalkozott a privatizáció esetleges kilátásaival.

Végezetül engedjék meg, hogy még egyszer köszönetet mondjak azoknak a képviselőknek, akik valóban valós feszültségekre hívták fel a figyelmet, akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalról. Magunk is úgy látjuk az első két nap vitája után, hogy az adott mozgástéren belül valamilyen megoldást találni kell, legalább két területre, egyrészt a közbiztonság, ezen belül a rendőrség helyzetére, másrészt az önkormányzati finanszírozás legalább egy megoldatlan problémájára. Ez a megoldatlan probléma pedig a bérek áthúzódó hatása.

Való igaz, ha az országos adatokból indulunk ki, akkor azt láthatjuk, hogy az önkormányzatok saját bevételei és a most biztosítani kívánt költségvetési források országos szinten megteremtik azokat a forrásokat, amelyek a bérek áthúzódó hatásainak a kifizetéséhez kellenek. Igen ám, de az önkormányzatok száma meghaladja a 3 ezret, és igen nagy szórás van a tekintetben, hogy ez a nagy szám, ez az országos átlag mit is takar az egyes településekre nézve. Több modellszámítás is azt mutatta, hogy lehet olyan település, nem is kevés, amelyekre darabszámra ez a kedvezőnek tűnő országos adat nem érvényes. Ezt a problémát magunk is látjuk, és keressük azt a megoldást, amely az adott mozgástéren belül - amire az előbb utaltam - lehetővé teszi, hogy ezt a problémát megoldjuk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Holnap még hátra van az általános vita utolsó napja, nyilván újabb tapasztalatokkal leszünk gazdagabbak. A mai ülésnap végén még egyszer szeretném megköszönni a vitában részt vevő képviselő urak és hölgyek hozzászólásait.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu