DR. GÖNCZ KINGA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Urak! Szeretném megköszönni Lezsák képviselő úr hozzászólását, illetve kiegészítéseit, kérdéseit a költségvetéshez. Ez valóban más struktúrában készült, mint az előző évek költségvetése, és emiatt nehéz összevetni. Én csak egypár dologban szeretném megnyugtatni. Nyilván, ha összevetjük a költségvetést a hamarosan a Ház elé kerülő szociális törvénnyel, akkor talán könnyebben látható, hogy közel sem arról van szó, hogy csökkennének ezek a támogatások. Kifejezetten a fogyatékosokra vonatkozó támogatások esetében egy jogkiterjesztés fog történni.
Említette képviselő úr a mozgássérültek támogatását. Egy régi kérésük fog megvalósulni, ami arra vonatkozik, hogy az eszközhasználathoz ne legyen kötve a fogyatékossági támogatás, ami be is épülne most a szociális törvénybe. Csak azért kötöm össze a kettőt, mert ezek most összefüggnek egy oldalról. Más oldalról, a támogató szolgálatok, amelyek az utóbbi időben indultak el, és nagyon jól működtek, változatlanul a központi költségvetésből fogják kapni a finanszírozásukat, tehát ez nem terhelődik rá az önkormányzatokra, mert azt gondoltuk, nagyon fontos lenne, hogy ennek a minősége megmaradjon és folytatódjon.
Hasonlót tudok mondani a hajléktalanok ellátásával kapcsolatban. Itt örököltünk egy nagyon nehéz helyzetet. Sokkal inkább emelni szeretnénk azokat a támogatásokat, amik erre a területre vonatkoznak. Csak mondanám, hogy most fog kinevezésre kerülni a minisztériumban egy miniszteri biztos, kifejezetten erre a területre, hogy újragondoljuk az ellátást, és leginkább a kivezető utakat. Tehát végleg nem arról van szó, hogy csökkenteni szeretnénk az ellátásokat, hanem sokkal inkább részben átstrukturálni, részben növelni az erre a területre költött összegeket is.
Ugyanez igaz a falugondnoki hálózatra, a tanyagondnoki hálózatra; oda fog most kerülni egy csomó jármű is a tervek szerint. Tudjuk, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak a tanyán lakók, szállítások miatt, bejárások miatt és mindenféle egyéb szempontból.
Többé-kevésbé ugyanez a helyzet - közben túlléptem az időmet is - az...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés