DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sokan ecsetelték a költségvetés rendkívül nehéz állapotát az önkormányzatokra vonatkozóan. Én mégsem ezzel szeretnék foglalkozni, hanem Sisák képviselőtársam utolsó mondataira szeretnék reagálni.

Végre sikerült előrelépnünk a műszaki mentőbázisok létrehozásának dolgában. Az országban kilenc műszaki mentőbázis létrehozására kerül sor, fokozatosan megteremtődtek az eszközellátottság feltételei, és végre létszám is adódott ezekhez a mentőbázisokhoz. Ezek a mentőbázisok nem egy település érdekeit, nem egy kistérség érdekeit szolgálják, hanem sokszor megyéken átnyúló hatással vannak közös jövőnkre, közös jövőnk védelmére.

Rendkívül fontos tehát megteremteni ennek a működési feltételeit, amelyről a mostani költségvetési tervezet abszolút módon nem szól. Nem erkölcsös, sőt mi több: erkölcstelen dolog egy-egy településre hárítani ezen működési költségeket és a létszámfejlesztés költségeit. Ezeket szintre kell hozni, és a működés feltételeit, mintegy 500 millió forint értékben, a költségvetésnek kezelnie kell. Ehhez kérem valamennyiük segítő jó szándékát.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu