DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Én egy más témáról, az igazságügyről, a bíróságok, az igazságszolgáltatás tevékenységének költségvetést érintő kérdéseiről szeretnék néhány szót szólni, néhány területet érinteni, természetesen a teljesség igénye nélkül, csak kiemelve az általunk fontosnak tartott kérdések egy részét.

Konkrétan az Igazságügyi Minisztériumnak mint tárcának a költségvetési összege közel 46 milliárd, 45,7 milliárd forint. Ez az összeg nyilván így első hallásra senkinek nem mond semmit. Ha azt vesszük azonban alapul, hogy ez a 45,7 milliárd több mint 9 milliárd forinttal meghaladja az előző évi költségvetési összeget, akkor ezt már egy 20 százalékos emelkedésnek titulálva talán jóval jelentősebbnek értékelhetjük ezt a számot.

Természetesen szigorú takarékossági szabályok mellett kell a tárcának működnie. Vannak azonban olyan prioritások, amelyeket örömmel látok ebben a költségvetésben; egyrészt SZDSZ-es országgyűlési képviselőként, másrészt természetesen a tárca politikai államtitkáraként nyilván volt némi közöm hozzá. Már a tegnapi napon folyt részben egy vita az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, a bíróságok fejezetére vonatkozóan, annak önálló költségvetésére vonatkozóan. A Ház előtt van az a törvényjavaslat - a jövő heti keddi ülésünkön zárószavazással életbe is lép és majd később hatályba is léphet ez a törvény -, amely az Alkotmánybírósághoz hasonlóan önálló költségvetés előterjesztésére jogosítja fel az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, és ezzel tulajdonképpen megvalósul az igazságszolgáltatási szervek teljes anyagi függetlensége.

Ez a lépés nem más, mint az 1997-ben megkezdett igazságszolgáltatási reform következetes folytatása, továbbvitele a jelenlegi kormányzat részéről. Időarányosan elkezdjük megvalósítani azokat a feladatokat, amelyeket a kormányprogramban vállaltunk és ígértünk. Ennek része az OIT önálló költségvetésének előterjesztésében az önálló jogszabályi, kétharmados törvénnyel történő szabályozás. Én nagyon remélem, miután elfogadtuk az ellenzék kvázi feltételként szabott módosító indítványait, és ezek után ígéretet kaptunk arra, hogy a teljes támogatást élvezhetjük majd - hiszen kétharmados törvénynél ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy elfogadjuk -, őszintén remélem, hogy nem kiabálom el a dolgot, és jövő héten a Ház elfogadja ezt a törvényt.

(18.20)

Már csak azért is merek erről kvázi nyíltan beszélni, mert szerencsére nem ez az első olyan törvény, amely kétharmados támogatottságot igényelt, és az ellenzék támogató szavazatait megszerezhettük, magunk mögött tudhattuk. Ezt én köszönettel szeretném ezúton is tolmácsolni az ellenzék felé, örömmel vettük és fontosnak tartjuk, hogy a lényeges kérdésekben a folyamatos egyeztetés ezután is meglegyen, részben szakítva egy kicsit a közelmúlt hagyományaival. Ezt egyébként jó néven vette az Európai Unió Bizottsága is, hiszen az országjelentésben ezt már kvázi pozitív tényként konstatálta. Talán egy kicsit ez is gondolkodásra késztette a tisztelt ellenzéki képviselőket, amikor korábbi álláspontjukat megváltoztatva mégis támogatták az Országos Igazságszolgáltatási Tanács önálló költségvetési előterjesztésére vonatkozó jogosultságának törvénybe rögzítését.

Ez természetesen nem érinti a parlament azon elvonhatatlan szuverenitását, mely szerint az ország költségvetését a parlament határozza meg, a parlament dönt erről, és nyilvánvalóan ez egyfajta jelentős felelősséget ró az OIT-ra is abban a tekintetben, hogy csak egy alaposan megfontolt, korrekt és nagy valószínűséggel később támogatottságot élvező költségvetési tervvel álljanak a Ház elé.

A jövő év során megkezdődik az ítélőtáblák felállításának költségvetést is érintő lépéssorozata. Erre egyébként egyéb igazságszolgáltatási beruházásokkal együtt, tehát nemcsak az igazságügyi minisztériumi tárca keretében, hanem a bíróságok és más fejezetek keretében együttesen összesen több mint 3 milliárd forint jut. Ez nyilván egy szerény összeg, de arra elegendő, hogy ezek az ítélőtáblával kapcsolatos szükséges lépések megtörténhessenek. Tehát itt megállapíthatjuk azt, hogy a költségvetés számai szerint, ha ezt ilyen módon fogadja majd el a tisztelt Országgyűlés, nem lesz akadálya annak, hogy az ítélőtáblák a törvényben rögzítetteknek megfelelően felállításra kerüljenek, és megkezdhessék működésüket.

Nagyon fontos dolognak tartom a bírák illetményemelését is. Ez két lépésben fog megtörténni, így együttesen összesen 50 százalékos lesz a bírák jövedelmének emelkedése, ami, úgy gondolom, megint csak egy jelentős lépés, és igen-igen jelentős jövedelemjavulást fog eredményezni a bírák részére.

Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy az európai integrációval kapcsolatos jogharmonizációs kötelezettségeknek, az Európai Unió jogszabályainak fordítása szintén ne legyen akadálya a csatlakozási folyamatnak. Erre jelentős összegeket kell fordítanunk a jövő évben is. Ennek költségvetési fedezete is biztosított.

600 millió forint áll majd rendelkezésre arra, hogy a pártfogó felügyeleti rendszer reformja keretében egy újfajta pártfogó felügyeleti intézmény kerüljön felállításra, hiszen a kormányprogramban is elhatároztuk, hogy a pártfogó felügyeleti rendszert megváltoztatjuk. A nemrégen beterjesztett Btk.-, Be.-módosításra vonatkozó törvénycsomagban ennek bizonyos elemeit már részben megtalálhatják a tisztelt képviselők, és ennek következetes végrehajtását - természetesen nem néhány hónap alatt, hanem az elkövetkezendő években - nagyon fontosnak tartjuk, és ha a költségvetés ilyen módon kerül elfogadásra, akkor ez januártól elkezdődhet, megindulhat.

Ezt azért is tartjuk fontosnak, mert itt többszörös előnyöket lehet elérni. Egyrészt a börtönök zsúfoltsága rendkívüli méreteket ölt Magyarországon. Lassan már 180 százalékos ez a zsúfoltság. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt a zsúfoltságot mindenképpen csökkenteni kell, azaz nemcsak a szabadságvesztés büntetés mint egyetlen főbüntetés az, ami számításba jöhet, hanem más jellegű büntetések is. Differenciáltabban történő büntetési rendszer kialakítása is szerepel a terveink között, ahol sokkal jobban lehet egyéniesíteni.

A pártfogó felügyelet azért is nagyon lényeges, mert ha el tudjuk érni azt, hogy az egyébként nagyszámú visszaesők száma esetleg valamelyest csökkenjen a szakszerű pártfogó felügyeleti rendszer működése miatt, akkor az már sokszoros nyereség, hiszen nem kell a börtönökre egyre növekvő összeget költeni. Azt, aki szabadságvesztés büntetés helyett más jellegű büntetésben részesül, nem vonjuk ki a gazdasági életből, arról nem is beszélve, hogy a bűnelkövetők jelentős része férfi, és igen jelentős részük családfenntartó; ez is nagyon lényeges szempont, hogy ezen családfenntartó személyek ezt a funkciójukat is el tudják látni. Úgy gondoljuk, ez sokszoros nyereség lehet a társadalom oldalán.

Jövő évben nagy valószínűséggel megkezdheti a működését a nép ügyvédje intézményrendszer, amelyre vonatkozóan a kormány hamarosan állást foglal, a törvényjavaslatot a tisztelt Ház elé fogjuk terjeszteni. Ez szintén jelentős tétel lesz, nyilván ennek ugyanúgy lesz költségvetési vonzata is.

Külön szeretnék néhány szót szólni a börtönférőhelyek számának növelésével kapcsolatos költségvetési tételekről. Egyébként ide lehetne sorolni a fogva tartottak élelmezési normájára és egyéb körülményeire vonatkozó növekvő pénzösszeget, erre több mint 1,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Ezek valóban szerény összegek ahhoz képest, hogy mi lenne az ideális igénye a tárcának, de arra mindenképpen alkalmas, hogy ne romoljon tovább a helyzet, és természetesen erőteljesen gondolkodunk azon, hogy jelentős börtönfejlesztést kell, szükséges Magyarországon végrehajtani.

Ezek tehát azt jelentik a költségvetés tekintetében, hogy mi időarányosan el tudjuk kezdeni, helyesebben folytatni tudjuk azokat a lépéseket, amelyekre vonatkozóan kötelezettséget vállaltunk. Ez a költségvetés erre lehetőséget ad, ezért az SZDSZ nevében is tudom mondani, hogy a költségvetés igazságügyre vonatkozó rendelkezéseit támogatni tudjuk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu