DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Valóban, az ön által felvetett probléma nem egyedi, és a mindennapokat elég komolyan érinti, hiszen ezek a zajhatások, amelyek elsősorban vendéglátó-ipari, szórakoztatóipari egységekből jönnek, nehezen mérhetőek. A '83-ban megalkotott minisztertanácsi rendelet ugyan veszélyes hanghatásnak minősítette, de érdemben a határértékeket - tekintettel arra, hogy nem ismételhetőek - nem határozta meg. Ez összeütközésbe került a '97-ben elfogadott szabálysértési eljárásokról szóló kormányrendelettel, mert az pedig a kifejezett zajhatáshoz viszonyította az esetlegesen kiszabható működési és büntetési feltételeket.
Nos, ezen segítve a kormány, szeptember 8-án a belkereskedelmi egységek működéséről és az ott folytatandó tevékenységről szóló kormányrendelet módosításában - amelyet a Gazdasági Minisztériummal és a Belügyminisztériummal közösen terjesztettünk elő - az ilyen jellegű zajhatások elleni szigorúbb fellépés került előírásra azzal, hogy a júliusban megjelent 49. számú európai közösségi irányelv valamennyi szabályát át kell vennünk. Ez azt jelenti - úgy, ahogy ön is felvetette -, hogy a következő évtől a törvényi szabályozásba sikerül beemelni minden olyan zajhatás elleni fellépést is, ami egzakt módon ugyan nem mérhető, de mégis a környezetre nagyon komoly terhelést jelent azokban az időszakokban, amikor ez fellép, és mindig más-más jelleggel, de a nyugalmat végül is zavarva olyan ártalmakat okoz, ami itt nemcsak a pszichés viszonyokra jelent megterhelést, hanem egy-egy ilyen üdülőkörzetben bizony a bevételeket is nagyban befolyásolhatja, mert elmennek onnan az üdülni és pihenni vágyók.
Egyébként köszönöm a kérdését, és remélem, hogy a jövő évben ezt együttesen vitathatjuk meg itt, a parlamentben.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés