DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az oktatás prioritást élvez, ez szerepel a kormányprogramban. Mindannyian nagy érdeklődéssel vártuk, hogyan fog ez tükröződni a 2003. évi költségvetésben. A várakozás kettős volt, és egyáltalán nem volt indokolatlan. Várakozást keltőek voltak a szeptemberi béremelést lehetővé tévő kormányzati intézkedések és a parlament döntése is. Mindenki szembesülhetett vele, hogy a kormány, a kormányzati többség tartja a szavát, és ezt látva az ellenzék is jó szívvel állhatott oda az oktatásnak régen várt, kedvező fordulatot hozó döntések mellé.
Nagy kérdés volt ezek után, hogy a béremelés következményeit az oktatási szféra következő évi költségvetésében hogyan fogja érvényesíteni az Oktatási Minisztérium, s ha a béremelés fedezete meglesz, akkor a további lépések forrása milyen mértékben fog rendelkezésre állni.
A választ két szám összevetése adja. A tárca többlettámogatása 59,2 milliárd forint, amiből az egyéb támogatási többlet 16,1 milliárd forint, a bérpolitikai többlet pedig 43,1 milliárd forint. Vagyis a többlet 27 százaléka béren túli növekedést jelent a tárca támogatási keretében.
Rózsa Endre képviselőtársam foglalkozott már a közoktatást érintő ügyekkel, én ezért a továbbiakban a felsőoktatás fejezetében kívánom vizsgálni ezeket a kérdéseket.
Az oktatási tárca költségvetésének ugyanis meghatározó részét a felsőoktatás, illetve intézményeinek finanszírozása teszi ki. Az egyetemek és főiskolák 2002. évi eredeti támogatása jórészt a béremelés hatására 50 százalékkal emelkedik, 30 százalékkal lesz magasabb a hallgatói juttatások összege, a képzési és fenntartási támogatási összeg közel 60 százalékkal növekszik, a kutatási és egyéb támogatások emelkedése pedig mintegy 20 százalék.
A felsőoktatási intézmények gazdálkodása kiemelkedően érzékeny a bevételek alakulására, és így van ez Szegeden is, ahol az egészségügyi felsőoktatás a tudományegyetem három fakultásán is jelen van. Erre tekintettel is kedvező hír, hogy az intézmények bevétele az idei 109,6 milliárd forintos előirányzattal szemben 135,1 milliárd forintra emelkedik. Ezen belül pedig különösen jelentős az OEP-bevétel, ami megfelelő fedezetet biztosít az OEP-finanszírozású személyijuttatás-növelés fedezetére.
A felsőoktatási ágazathoz természetes módon kapcsolódnak a K+F-előirányzatok, ezért nem jó hír, hogy ezen a területen csökkenéssel találkozunk. Az idei 27,4 milliárd forintról 21 milliárd forintra csökkent az előirányzat összege. 2 milliárd forinttal kisebb a felsőoktatási kutatás-fejlesztési előirányzat, csökkentést terveznek a műszaki fejlesztési célprogramnál, valamint a nemzeti kutatás-fejlesztési programnál is. Indokként az szerepel, hogy a 2002-ben jelentősen megnövekedett támogatást a kutatási szféra nem tudta megfelelően gyorsan felhasználni, ezért keletkeztek maradványösszegek. Remélem, hogy a felsőoktatás abszorpciós képessége a jövőben most már emelkedni fog.
Nem jó hír az sem, hogy a központi beruházások 14 milliárd forintos összege 11,3 milliárd forintra csökken, és ezen belül a felsőoktatási beruházások is kisebb forráshoz jutnak. Reménykeltő viszont az, hogy a folyó beruházások 2003-ra ütemezett forrásainak visszafogása a szándékok szerint nem módosítja lényegesen a befejezések határidejét. Remélhetően igaz lesz ez a Szegedi Tudományegyetem tanulmányi és informatikai központjára és a többi beruházásra is.
Üdvözlendő, hogy a felsőoktatási integrációt követően az oktatási vezetőinformációs rendszer fejlesztése és bevezetésének támogatása, azaz a rendszer egészének irányítását támogató információs hálózat kiépítése sorra kerül 12,5 milliárd forintos támogatással, ugyanis e programok nélkül elképzelhetetlen az integrált intézmények hatékony irányítása.
A felsőoktatás kiegyensúlyozott működtetéséhez szükséges, hogy a hallgatói normatíva biztosítsa a felsőoktatás hallgatói oldala számára is a régóta, joggal elvárt növekedést a juttatások terén. A költségvetésben a hallgatókkal kapcsolatos támogatási többlet 5,1 milliárd forintot tesz ki, ebből legjelentősebb a hallgatói juttatás 91 ezer forintra való emelése - ez mintegy 3,2 milliárd forint -, illetve a doktoranduszok ösztöndíjának a létszámváltozás növekményét is figyelembe vevő 1,2 milliárdos kerete.
A közoktatást érinti, ám a tanárképzésben is kiemelt figyelmet követel meg az, hogy nagy támogatásnövelés jellemzi a nemzeti és etnikai kisebbségi előirányzatot, amelyen belül új feladatként jelenik meg a romaprogram 250 millió forintos elindítása.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, ezen számok alapján, amelyeket tanulságos volt áttekinteni e Házban, a költségvetési előirányzatok vizsgálatán túl várható már, hogy a felsőoktatás 2003-ban jórészt biztosítva találja a normális munkavégzés feltételeit. Megmarad azonban továbbra is egy sor probléma, ezek megoldását a következő évektől várjuk mindannyian, akik közösen stratégiai ágazatnak tekintjük az oktatást és ezen belül a felsőoktatást is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés