DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egy ponton egyetértek az ön által interpellációban felvetettekkel, nevezetesen, hogy Magyarországon valóban nem fonják sem ma, sem holnap kolbászból a kerítést, mi ilyen ígéretet nem is tettünk, sőt, ha jól emlékszem, a kolbásztöltést sem tekintettük a politikai píár részének.

Azonban a fizetésekről, a költségvetésről konkrétan: én tisztelettel ajánlom a képviselő úr figyelmébe a Belügyi Dolgozók Szakszervezete vezetőjének legújabb nyilatkozatát, amelyben szemrehányást tesz azért az Orbán-kormánynak, hogy a kétéves költségvetésben olyan bázist alakított ki a rendőrség finanszírozásában, ami ellehetetlenítette a 2002-es költségvetést. Amikor átvettem a Belügyminisztérium irányítását, magam is szembesültem azzal, hogy a rendőrség 2002. évi költségvetési hiánya a kormányváltás időszakában megközelítette az ötmilliárd forintot.

Tisztelt Képviselő Úr! Ez az oka annak, és ezt önnek is tudni kell, hogy Hajdú-Bihar megyében a megyei rendőr-főkapitányságnál kialakult egy ilyen helyzet, és csődbiztost kellett kinevezni. Úgyhogy én furcsállom azt, hogy annak a költségvetésnek a végrehajthatatlansága okán, amelyet önök készítettek, ön interpellációt ad be, és szemrehányást tesz a mostani belügyminiszternek, de természetesen minden kérdésére tárgyszerű választ fogunk adni.

A kormányváltást követően az új kormány áttekintette, és a belügyminiszter is áttekintette a tárca irányítása alá tartozó területeket és a rendőrség helyzetét, és megállapítottuk azt a hiányt, amelyről az előbb beszéltem, mintegy ötmilliárdos hiányt. Ekkor a Medgyessy-kormány 2002 júliusában hozott egy döntést, amely szerint közel kétmilliárd forintot biztosít a rendőrségnek, amelynek az egyik része eszközbeszerzésre, a másik része pedig beiskolázásra fordítandó. Tehát amit ön idézett tőlem a parlamenti meghallgatásnál, annak minden szavát alátámasztja a Medgyessy-kormány eddigi intézkedéssorozata, hiszen ötszáz új hallgatót iskolázunk be rendőri képzésre, ez volt ennek a júliusi döntésnek a lényege.

Ami pedig a jövő évi költségvetést illeti, képviselő úr, kétségtelen, hogy a jövő évi költségvetés egyik feszültségpontja a rendőrség költségvetése. Tény, hogy a dologi kiadásokra betervezett összeg szűkös, de azt is látni kell, hogy az előző évek gyakorlatával szemben most először reálisan lett megtervezve a 2003-as költségvetésben a rendőrség bevételi előirányzata.

Néhány héttel ezelőtt már önök megfújták a harsonákat, hogy vészhelyzet van a rendőrség bevételi előirányzatának tervezésénél, mert sokkal nagyobb lesz, mint az elmúlt évben, és nem felelt meg a valóságnak. Szembesültünk azzal, amivel önöknek is kellett volna, amikor a költségvetést készítették, hogy teljesíthetetlenül nagy a rendőrség bevételi előirányzata, ezért most nem éri el a 2003-as költségvetésben ez az előirányzat a nyolcmilliárdot. A kormányzat kész arra egyébként, hogy a parlamenti vita eredményének függvényében kisebb korrekciót hajtson végre a dologi előirányzat javítása érdekében, ez azonban nem veszélyeztetheti a 4,5 százalékos államháztartási hiány mértékét.

Szeretném leszögezni azt is, hogy az az öröklött költségstruktúra és hiánygazdálkodás, amelyet a rendőrségnél örököltünk, átfogó intézkedést igényel, szükség van arra, hogy egy korszerűbb, az erőforrásokkal sokkal jobban gazdálkodó szervezet és gazdálkodás jöjjön létre a rendőrségnél.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu