SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársak! A száznapos program keretében végrehajtott intézkedések az elmúlt hónapokban, hetekben a lakosság széles rétegei számára jelentettek és jelentenek kedvezőbb helyzetet, és én úgy gondolom, hogy ezek önmagukért beszélnek.
Esetenként a kormánydöntések évek gondjait igyekeztek orvosolni, így valójában ezt a költségvetést, ami beterjesztésre került, 18 hónap költségvetésének is mondhatjuk. A döntések jó része a 2003. évi költségvetésbe is beépült. Mint ahogy ilyenkor lenni szokott, és a vita is mutatja, az ilyen intézkedések hatása újabb gondokat vet fel.
Az önkormányzatokat érintő főösszeg jelentősen nő. Ugyanakkor jelentős a determináltság, a meghatározottság, mert ugye bizonyos pénzeket csak meghatározott célokra tudunk felhasználni. Gondolok itt elsősorban arra - már a vitában sokszor elhangzott -, hogy a közalkalmazottak körében 2002 szeptemberében végrehajtott bérfejlesztés következtében, a bérfejlesztések 2003. évi kihatásának finanszírozásához a fedezet úgy van meg, ha a központi források mellett az önkormányzatok a saját bevételeiket is mozgósítják erre a célra. Ugyanakkor tudjuk jól, nem minden önkormányzat van azonos helyzetben. Ezért is fontos a költségvetés tárgyalása során megtalálni a legmegfelelőbb normatív finanszírozási formát, amely ezt a feszültséget csökkentheti, illetve megoldja. Ez folyamatban van, mint ahogy ma már elhangzott, módosító indítvány formájában.
Ugyanakkor szeretném én is aláhúzni, hogy ez is ráirányítja a figyelmet, hogy át kell tekinteni a következő esztendőkben, és korszerűsíteni kell az önkormányzati finanszírozási rendszert. Újra kell gondolni a következő években a feladat- és a forrásmegosztást, az államháztartási törvényt. Jelentős előrelépés: a személyi jövedelemadó helyben maradó aránya 5-ről 10 százalékra nő, a gépjárműadó, a környezetvédelmi, szabálysértési bírságok száz százaléka a településeken marad.
Szeretném azt is kiemelni, hogy a kistérségek fejlesztése, amely megfogalmazódott a kormányprogramban, a hátrányos helyzetű térségek fejlesztése hangsúlyos feladatként jelenik meg. Ez egy-egy térségben nagyobb lendületet adhat, mivel az országon belül, de egy megyén belül, térségen belül is nagyok a fejlődésbeli különbözőségek. Fontosnak és jelzés értékűnek tartom azt a javaslatot, amely a miniszterelnökség fejezetben megjelenik, a kistérségi támogatási alap jogcímen 2 milliárd forint előirányzattal. Ez önerő kiváltását tudja segíteni, és tudjuk jól, mert a kistelepülések több megközelítésben itt már elhangoztak, hogy milyen segítséget jelent itt esetenként néhány tíz millió forint is az arra rászoruló önkormányzatok számára.
A térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat 12 milliárd forinttal szerepel, de kiemelném a zsáktelepülések fejlesztését, itt a közlekedési feltételek javítását.
(20.50)
De mondhatom a vállalkozási övezetek támogatására biztosított 1 milliárd forintot, ami azt gondolom, hogy önmagában kevés, de forráskoordinációval, különböző pályázatokkal ez megsokszorozható. Ezekben a térségekben fontos a menedzserszervezetek munkájának támogatása és a különböző beruházások ösztönzése.
A következőben olyan kérdést szeretnék szóba hozni, amely a választókörzetemet, illetve a szomszéd térségeket is komolyan foglalkoztatja. A költségvetés XI. fejezetében található az ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása. A költségvetés-tervezetben ez 1,5 milliárd forinttal szerepel. De tudjuk jól, hogy idén ősszel már 450 millió forint lett erre a célra elkülönítve az új kormány részéről, és így gyakorlatilag közel 2 milliárd, egész pontosan 1 milliárd 950 millió forint áll rendelkezésre.
Az előző ciklusban 93 család sorsát oldották meg, jelenleg körülbelül ezer családon kell segíteni. Ez egy többéves folyamat, amely elsősorban a Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében élőket érinti, kisebb mértékben a Nógrádban és más területeken lévőket. Ez is azt bizonyítja, hogy a károsultak gondjaikban, bajaikban nem maradnak magukra. Elkészült a szükséges kormányrendelet, a Belügyminisztérium részéről a szükséges utasítások is megtörténtek. Így a katasztrófavédelmi igazgatóság közreműködésével, a megyei helyreállítási bizottságok, az önkormányzatok feladatvállalásával biztosítottak a kártalanítás feltételei.
De hadd hozzak szóba egy más kérdést, a laktanyák kérdését. Örülök annak, hogy az előkészítő vitákon, beszélgetéseken fölvetődött az átadás kérdése a települések számára vagy különböző vállalkozásokba adás. Választókörzetemben, Verpeléten, Recsken, Tarnaszentmárián, Pétervásárán, de ha Heves megyét nézem, az eddig meg nem oldott laktanyák esetében Gyöngyösön és Boldog településen is napirenden van ez a kérdés. Vannak olyan laktanyák - és itt mi ezt jól tudjuk -, amelyekkel az elmúlt 12 esztendőben nem sok minden történt, az enyészeté lettek, nem használták. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ezeken a területeken infrastruktúra van, ahol különböző fejlesztéseket, beruházásokat lehet megvalósítani. Fontosnak tartom, hogy a következő időszakban ezeket hasznosítani tudjuk.
Befejezésképpen egy olyan kérdésről szeretnék szólni, ami a hegyvidéki részen sok embert és nagyon sok települést érint: arról az árvízvédelmi kérdésről, amely hegyvidéken tározók kialakítását kívánja megvalósítani. Szeretném ide idézni, hogy az 1998-2000. években rendkívüli ár- és belvízhelyzet volt ebben a térségben, konkrétabban itt a Tarna mentére gondolok; az ország különböző pontjain majd a későbbiek során volt, 2001-2002-re áthúzódóan is. Az okozott károk különösen jelentősek volt a Tarna vízgyűjtőterületén, ahol a rendkívüli csapadék következtében kialakult árhullámok súlyosan megrongálták az állami tulajdonú vízfolyások mederburkolatait, műtárgyakat, védműveket. A helyreállítások költsége közel 1 milliárd forint volt.
Az azóta eltelt időszakban keletkezett károkat csak kismértékben sikerült helyreállítani. A Heves Megyei Területfejlesztési Tanácson keresztül a magántulajdonú épületekben, önkormányzati kezelésű intézményekben keletkezett károk helyreállítására, valamint infrastrukturális károk felszámolására közel 3 milliárd forintot tudtunk fordítani. Mindezek figyelembevételével került sor még 1999-ben a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium megbízásából a Zagyva-Tarna-vízrendszer árvízvédelmi koncepciójának kidolgozására. A megalapozó tanulmányterv nagy hangsúlyt helyezett az árhullámok visszatartására árvízcsúcscsökkentő tározók kialakítására, valamint az ezek biztonságos üzemeltetéséhez szükséges árvízi megfigyelő, riasztó és előrejelző rendszerek kialakítására.
A Tarna vízgyűjtőrendszerén jelenleg csak egy olyan tározó van, amely figyelembe vehető árvízi kapacitással rendelkezik. De a tanulmány további négy árvízcsúcscsökkentő tározó kialakítását javasolja. A Tarnát és mellékvízfolyásait érintő, jelenleg védendő területen körülbelül 6 ezer lakásban 19 ezer ember él, ahol az egyszeri elöntésből fakadó kár megközelítően 10 milliárd forint is lehet. A szükséges tározók építésének becsült költsége 1 milliárd forint, amely jelentősen csökkentené a Tarna alsó szakaszain a települések árvízi veszélyeztetettségét, valamint megépítésük során csökkentené a vízfolyás alsóbb szakaszain a további védműkiépítések mértékét, költségét.
Tekintettel arra, hogy az 1999-2000. évi rendkívüli árvízi események bármikor megismétlődhetnek, sürgősnek ítéljük, hogy az árvizek visszatartására alkalmas tározók létesítése minél előbb megkezdődhessen. A sürgősséget indokolja, hogy a védművek kiépítettsége, állékonysága a jelenlegi állapotukban nem felel meg az előírásoknak, ezáltal nagymértékben veszélyeztetik az érintett lakosság élet- és vagyonbiztonságát.
A munkák 2003. évi elkezdéséhez - gondolok itt engedélyezési, kiviteli tervekre, környezeti hatástanulmányokra, engedélyeztetésekre, terület-igénybevételek rendezésére - 500 millió forint biztosítását tartjuk szükségesnek. Ezen összeggel megteremthető a tényleges munkák 2004-2005-ben való elvégzésének lehetősége, természetesen a tervekben meghatározott további kiviteli költségek ezen évekre való rendelkezésre bocsátásával.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés