DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2003. évi költségvetésről, ahogy ezt már megszokhattuk a választás óta, máris megszületett az új szlogen: a pénzügyminiszter úr azt mondta, hogy ez egy takarékos költségvetés.
Erről viszont nekem szegény jó, Istenben boldogult nagyanyám jut az eszembe, aki az ötvenes években, amikor a kenyérről elfogyott a zsír, az áldott szép mosolyával azt mondta nekem, hogy azért most már kicsit jobban vagyunk, mert a zsírral már nem kell takarékoskodni. (Derültség az MDF padsoraiból.) Tehát azt gondolom, hogy itt a takarékoskodás olyasféle ügy, aminél a kenyeret zsíros kenyérként próbálják a mi torkunkon és a polgárok torkán leerőltetni. Megy ez, ha nincs más, természetszerűleg, de ne nevezzük takarékosnak! Mondjuk meg, hogy mi ez: ez egy kemény, megszorító, restriktív, olyan költségvetés, amelynek szinte minden ágazat a vesztese.
Persze, ha már minden ágazat a vesztese, akkor az az ágazat, amelyről én most szólni szeretnék, a környezetvédelem, különösen az. Hogyne lenne az, hiszen a kormányprogramban benne volt, hogy prioritást fog élvezni - prioritást is élvezett, egészen a költségvetésig. E szerint a költségvetés szerint ugyanis a környezetvédelmi tárca kiadási, bevételi és támogatási rendszerében az átlagos felhasználás csökkenése az előirányzatokkal szemben 30 százalékos. Ha ez szinten maradt volna, akkor is 10 százalékos csökkenést jelentett volna, itt azonban úgy ítélték meg, hogy ez az az ágazat, ahonnan mégiscsak nagyobb baj és hiba nélkül lehet elvonni. Ki kell ábrándítanom a költségvetés készítőit: nem lehet baj és hiba nélkül a környezetvédelemtől forrásokat elvonni, egyfelől.
2004 májusa most már szinte biztosnak látszó időpontja a csatlakozásunknak. Erre az időpontra akkor is kötelezettségeink vannak, ha semmiféle vállalást nem tettünk volna a fejezet lezárására. Ezek közül az igen tisztelt kormánypárti képviselők figyelmébe és elsősorban a kormány figyelmébe ajánlom, hogy 2004 májusára meg kell tudni felelni az ivóvízminőség tekintetében az európai normáknak. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon az ivóvízhez jutó lakosság 40 százaléka kap olyan ivóvizet, amely a normának nem felel meg. De ennél is súlyosabb a helyzet az Alföld középső térségében, ahol olyan, arzénnal szennyezett víz található, és ma a hazai normák szerint fogyasztható, amely az európai normák szerint már nem fogyasztható.
Pusztán ezek a tételek, amelyekről most beszéltem, 2003-ban hozzávetőlegesen legalább 120-140 milliárd forint ráfordítást igényeltek volna, mert meg kell kérdeznem, ma annyi szó esett az önkormányzatokról: miként fogják a csőcseréket végrehajtani, mondjuk, 2004 májusa végéig, ha nem az elejéig - legyünk nagyon optimisták, már az önkormányzatok szempontjából -, azokat a csőcseréket, amelyek kötelező erővel végrehajtandóak lesznek ahhoz, hogy az ivóvíz a minőségnek megfeleljen? Hol van ennek a forrása? Nyugodtan mondhatom: sehol. 2008-ig, 2009-ig és 2015-ig a szennyvízelvezetés és -kezelés területén olyan vállalt kötelezettségeink vannak, amelyek összességében 1000-1100 milliárd forint közötti ráfordítást igényelnek. Az időarányos része ennek körülbelül 115 milliárd forint lenne - szívesen fellelném a költségvetésben, de nem található.
És nem véletlen az, azt is hadd mondjam el, hogy amikor az országos hulladékgazdálkodási terv elfogadásáról volt szó, egyesek úgy gondolták, hogy az ellenzék valamiféle ellenzéki kellemetlenkedéssel nem kívánja elfogadni ezt a tervet. Nem volt ez véletlen, hiszen nem volt mellette forrás. És ha nem volt mellette forrás, akkor úgy gondoltuk, könnyen lehet, hogy a költségvetésben sem lesz - és fájdalom, de igazunk lett. Miért mondom, hogy fájdalom? Azért, mert a 2003-2008 közötti időszakban a ráfordítás, amely az OHT-ból következne, 400 milliárd forint lenne - kérdezem, hol van ennek az időarányos része.
Nem lehet mindenre, tisztelt képviselőtársaim, azt mondani, hogy nem ezt ígértük, hanem majd 2006-ig, mert akkor 2004-től kezdődően már hatványozottan jelennek meg ezek a forrásigények, amelyeknek pedig biztosan nem lehet eleget tenni.
De van egy olyan, aminek a kormány még eleget tehet: becsületszóra történt ígéret volt ez is, a kormányprogramban is szerepelt, ott külön megerősítésre került, hogy 2003-ig megteremtik minden önkormányzat szelektívhulladék-gazdálkodási feltételeit. Én optimista vagyok - ha a karácsonyt is beleszámítjuk, van a kormánynak még másfél hónapja. Kicsit erőlködni kell, úgy gondolom, össze kell kicsit kapnia magát a kormánynak, de még teljesíthet. Várjuk, hogy a becsületszó itt beigazolódjon.
Hadd szóljak külön a Duna-Tisza közi homokhátságról! Én helyeseltem, amikor miniszteri biztost neveztek ki, mert úgy gondolom, az a terület megérdemli, hogy külön foglalkozzanak vele, hiszen egy olyan leszakadó terület, ahol ha nem történik bizonyos pozitív változás, az ott élő mintegy 700 ezer embernek kilátástalanná válhat a helyzete. Szerepel is a költségvetésben, örömmel fedeztem fel, 135 millió forinttal. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha erről a térségről beszélünk, akkor eddig minden szakértői vélemény szerint 300 milliárd forintra becsülik azt, amivel a vízpótlást és az ottani szükséges változtatásokat végre lehet hajtani.
És akkor hadd mondjak néhány pozitívumot is, mert azért azt is illik! Tisztelt képviselőtársaim, azt nagyon helyeslem, hogy az Orbán-kormány által már elért ISPA-támogatások tekintetében megjelenik a tárca költségvetésében a hazai forrás, és ezt komolyan mondom, minden él nélkül: jó, hogy ez itt megjelenik.
(19.00)
Szeretném felhívni a szíves figyelmet: nem véletlenül beszélnek Brüsszelben - én büntető záradéknak hívom - a védzáradékról, mert jó, ha tudomásul vesszük, hogy ha a környezetvédelem területén, amely egy ideiglenesen lezárt fejezet, nem teljesítjük a kötelezettségeinket, akkor bizony azok az általunk olyannyira remélt támogatási összegek egyszerűen nem lehívhatók. Jobb, ha tudomásul vesszük, hogy amit most teszünk, az olyat kockáztat, ami a jelenlegi befektetéseknek esetleg a többszöröse lehet.
Ugyanakkor itt szeretném a realitás talajára helyezni mindazokat a várakozásokat, amelyek azzal összefüggésben jelennek meg, hogy majd az európai uniós csatlakozásunkat követően olyan forrásokhoz jutunk, ami a környezetvédelem problémáját lényegileg megoldja. Ez messze nem igaz. A jelenlegi gyakorlat szerint azok, akik már tagállamok, 15-20 százalék között kapnak forrásokat, a többit a hazai erőforrásokból kell biztosítani. Hatalmas feladat, de szeretném mondani, hogy megéri. Mert arról van szó - ezt újra és újra, sajnos azt kell mondanom, újra és újra a polgároknak is figyelmébe kell ajánlani -, hogy a saját egészségünk, a saját egészséges környezetünk érdekében történő beruházás, ami itt megtörténik - illetve, ami most elmarad.
Tisztelt Képviselőtársaim! El kell gondolkodni például azon, és talán hadd jöjjön még ez az egy negatív példa: 2006-ig, tehát 2005 végéig, nem a ciklus végéig, hanem 2005 végéig minden olyan környezetszennyező tüzelőberendezést meg kell szüntetni, így elsősorban a veszélyeshulladék-égetőket, amelyekből most egyetlenegy sincs olyan, amelyik az európai szabványnak megfelelne. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy ugyanerre az időre veszélyeshulladék-égetőket kellene biztosítanunk. Honnan? - kérdezem én. Mert ebből a költségvetésből biztosan nem!
Összességében azt kell mondanom: nem véletlen az, hogy a második nemzeti környezetvédelmi program mintha elaludt volna. Nem véletlen, bár itt kezdődik egy új ciklus ideje. Nem látjuk, nem halljuk, hogy ezen a területen valami történne. Nem látjuk, nem halljuk, mert a költségvetési forrásokat mellé kellene tenni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet a jövőt felélni, lehet a jövőben oly módon eljárni, hogy önmagunktól különböző restriktív politikával megvonjuk az egészséges környezetet, de ez hosszú életet, úgy gondolom, sem a kormánynak, sem nekünk nem biztosít.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés