DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a vitában két dolgot szeretnék megemlíteni. Egyrészt, hogy a beterjesztett - (Az ellenzéki padsorokból érkezett közbeszólásra:) lehet, hogy sok, de talán követhető lesz, képviselőtársam - törvényjavaslat sem rejti véka alá azt a problémát, amiről itt folyik a diskurzus. Ugyanakkor az is tényhelyzet, hogy a beterjesztett javaslatban le van vezetve a többletkiadások és a többletbevételek számítása. Ebből következően ennek egyenlegét is ismerhetik az ellenzéki képviselők is. Miután a jelenlegi kormány, úgy gondolom, tudja garantálni azt, hogy nem lesz olyan mértékű eltérés a mi prognózisaink és a most beterjesztett javaslat között, mint ami az elmúlt években előfordult különbségként, ezért, ha lehetséges, ebben a dologban némi óvatosságot szeretnék kérni.
Másrészt többször elhangzott már ebben a Házban az elmúlt két napban, hogy miután a probléma valóságos, és nem akarja senki sem semmisnek tekinteni, ezért be fog kerülni egy olyan technika, egy olyan megoldás, amely biztosítani fogja azon települési önkormányzatok számára a bértöbblet és járulékai miatti fedezet pótlását, amelyeknél a fölsorolt öt jogcímből nincs meg a megfelelő fedezete ezen kiadási többleteknek. Nagy valószínűséggel valamennyi képviselőtársunk, aki ebben önkormányzati oldalról érintetten megszólalt, egy valóságos problémát érintett. Ezt a tegnapi vitában többen érintettük, ezért még az általános vita lezárása előtt ez a javaslat el fog készülni, be fog kerülni, azaz biztosítani fogja azon települési önkormányzatok számára, és nem csak települési önkormányzatok számára - hiszen a megyei önkormányzatok esetében is elképzelhető, hogy van ilyen probléma - a megfelelő forrást, ami az imént elmondott paraméterek mellett szükséges, hogy biztosított legyen. Kérem ebben majd támogató szavazatukat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés