DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének tárgyalását kezdtük meg a tegnapi napon a parlamentben. Vége van az országgyűlési és az önkormányzati választásoknak, a kormány száznapos programjának, itt az ideje, hogy megismerjük a Medgyessy-féle szegénységpárti kormány igazi arcát.

Ebből az arcból már fel-felvillant néhány karakterisztikus vonás az adókra, a járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó törvényjavaslat kapcsán. Már akkor látszott, hogy a választási ígéretek és a kormányprogram között óriási űr tátong. Igaz, egy meghatározó szocialista politikus korábban azt mondta, hogy a választási ígéretek csak a választások befejezéséig tartanak, s ami ezután következik, az a kormányprogram. A választási kampány során a kormány ígért ingyen tankönyvet és adókulcscsökkentést, ehelyett kaptunk emelt illetéket, változatlan adókulcsokat, és elmaradt az ingyen tankönyv is. Persze, azért nem volt annyira feledékeny a kormány, az amnéziája csak részleges volt, a gazdagoknak hallgatólagosan tett ígéreteit betartotta, például azzal, hogy eltörölte a részvény után fizetendő osztalékadót.

A most beterjesztett költségvetési törvényjavaslatot november 12-én kaptuk kézhez, pontosabban, találtuk a parlamenti ülésterem asztalán, és az alkotmányügyi bizottság ezt követően, a kézhezvételtől számítottan alig 2 órán belül tárgyalta, és döntött az általános vitára való alkalmasságáról. Természetesen a több száz oldalnyi anyagot nemhogy két óra, hanem még több nap alatt sem lehet áttanulmányozni, ennek ellenére felelős döntést vártak az alkotmányügyi bizottság ellenzéki tagjaitól. Hiába kértük a napirendről történő levételét, erre nem került sor.

A kormány vagy túlértékelte az ellenzéki képviselők képességeit azáltal, hogy úgy gondolta, miszerint két óra is elegendő a költségvetési törvényjavaslat áttanulmányozásához, vagy úgy gondolták, bármit mondhatunk, úgyis a kormány előterjesztése kerül megszavazásra. Gyanítom, hogy ez utóbbiról van szó, amikor a parlament 12 éves történetében még soha elő nem forduló esettel állunk szemben, már ami az áttanulmányozásra biztosított idő rövidségét illeti.

Egyébként az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy jelentős késéssel született meg a dokumentum, ami miatt az ÁSZ nem tudta végig nyomon követni az előirányzatok kialakítását, ezért ez nem tette lehetővé, hogy a végleges, kidolgozott adatok megalapozottságát megítélje.

A kampány során ígéret hangzott el arra vonatkozóan, hogy 2003. január 1-jétől a bírák illetményalapját 50 százalékkal emelik. Ehelyett a költségvetésben már az található, hogy 2003. július 1-jétől 25 százalékkal, majd november 1-jétől további 25 százalékkal emelik azt.

Mindezekből is következően az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által beterjesztett költségvetési és a kormány által most benyújtott törvényjavaslat között jelentős, mintegy 12 milliárd forintnyi különbség van, azaz a kormány ennyivel kevesebbet kíván juttatni a bíróságoknak. Ez a különbség egyrészt az illetményalap későbbi emelése miatti 7 milliárd forintból, valamint a fejlesztésre fordítható pénzeszköz mintegy 4,4 milliárdos mínuszából fakad.

Ugyanez elmondható az ügyészségekkel kapcsolatosan is. Például az ügyészségi épületek felújítására szánt 150 millió forint mintegy 40 százalékkal kevesebb a megelőző évek előirányzatánál. Ebből a pénzből csak néhány helyi ügyészség halaszthatatlan felújítására kerülhet sor.

Sajnálattal kell megállapítanom Hajdú-Bihar megyei országgyűlési képviselőként, hogy Hajdú-Bihar megye kimaradt a hátrányos helyzete miatt megkülönböztetett támogatásban részesülő megyék közül, annak ellenére, hogy a törvényjavaslat azok számát 5-ről 7-re emelte. Így az örökölt elmaradottságunk felszámolása nem kap preferenciát, prioritást a Medgyessy-kormánytól. Az erre vonatkozó ígérete sem teljesül tehát.

Végezetül álljon itt a Fidesz reklámemberének igazán nem nevezhető Békesi László volt pénzügyminiszter kritikája a 2003. évi költségvetésről: "Azt - mármint a költségvetési törvényjavaslatot - még a szokásos kincstári optimizmussal sem lehet zavartalannak tekinteni, hiszen annak ellenére, hogy több területen is befagyasztja a kiadásokat, irreálisnak tekinthetők az abban foglalt célok. Egy szerényebb, de reálisabb célkitűzéssel több előnnyel járna." - tette hozzá a volt pénzügyminiszter.

Úgy gondolom, nekem ehhez már nincs több hozzátennivalóm. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu