DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondoltam, hogy már be lehetne fejezni ezt a vitát, de azt tapasztalom, hogy mégsem. Nem állítottam azt, hogy a normatíva ezt fedezi, én még elmondtam azokat a pótlólagos tételeket is, amelyek a finanszírozáshoz szükségesek. Egyébként úgy ítélem meg, hogy a normatív hozzájárulás funkcióját nem tökéletesen - hogy úgy mondjam - veszik figyelembe, majdnem azt mondtam, hogy nem tökéletesen értik, tudniillik a normatív hozzájárulás elvben szabadon felhasználható. Egészen más egy kötött támogatás, amelyet csak meghatározott célra lehet fordítani, és egészen más az elvben bármire fordítható, a gyakorlatban persze erőteljesen korlátozott célokra fordítható normatív hozzájárulás.

Az az igény, ami egyébként a TÖOSZ és a többi önkormányzati érdekszövetség papírjában megjelenik, egy kötött normatív támogatás, ami azt jelenti, hogy odaadnak egy összeget, amit csak arra a célra lehet felhasználni, csak arra a célra lehet fordítani.

(17.10)

Ez azt jelentené, hogy tulajdonképpen ezt a forrást kivonjuk az önkormányzati szférából, és visszajutunk oda, ami egyébként már felmerült a kilencvenes évek közepén, hogy például a pedagógusbéreket egy nettó központi bérfinanszírozással kellene finanszírozni. Ezt a javaslatot végül is félretették az akkori kormánypártok, és az ellenzék sem értett vele egyet.

Egyébként meg kell azt is jegyeznem, hogy korábban, csak fordított szereposztásban, a képviselők szintén felvetették azt, hogy a normatíva nem fedezi az adott terület költségeit; csak 1998 és 2002 között a szocialista és a szabaddemokrata képviselők beszéltek arról, hogy például az oktatási normatívák egyre csekélyebb hányadot fedeznek az oktatási kiadásokból. Évről évre csökkent ez az arány. Most mi nem mondjuk azt, hogy ez azt a célt szolgálja csupán, mint a normatíva, hogy a finanszírozást garantálja. Felolvastam valamennyi tételt - egyébként a miniszter asszony is felolvasta ezeket a tételeket -; nem állítottunk olyat, ami valótlan. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Olyat állítottunk, ami megfelel a tényeknek. A megoldásról egyébként Wekler képviselő úr és László Csaba pénzügyminiszter úr beszélt.

Forrás: parlament.hu