FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Országgyűlési képviselőként éveken keresztül mindig néztem a költségvetést, hogy a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára mit biztosít, milyen garanciát ad. Azért kísértem ezt nagy figyelemmel, mert Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén a Tiszazugnak vagyok az országgyűlési képviselője, és ez egy olyan kistérség, amely a 150 kistérséget alapul véve, hátulról számolva a tizenharmadik helyen van, tehát a leszakadó kistérségek közé tartozik.
Meg kell hogy mondjam, 2000-ig hiába néztem a költségvetést, mert a leszakadó kistérségek számára külön soron semmiféle támogatást nem biztosított, addig egyedüli lehetőség az volt ugyanis, ha a hátrányos helyzetű kistérség azon megyék közé tartozott, amelyek ilyen címen külön támogatásra voltak jogosultak.
(22.20)
Jász-Nagykun-Szolnok megye nem tartozott ebbe a kategóriába, ezért az ott lévő tiszazugi kistérség sem kapott ilyen címen semmiféle támogatást. 2000-ben egy kisebb változás történt ezen a téren, mert akkor a költségvetés már nemcsak az öt legelmaradottabb megyének adott, biztosított ilyen címen támogatást, hanem annak a kilenc kistérségnek is, amelyik elmaradott volt ugyan, de nem ebbe az öt megyébe tartozott. Ez a kilenc kistérség jelképes összeghez jutott, így például a tiszazugi kistérség 2001-ben és 2002-ben 50, illetve 70 millió forinthoz jutott hozzá. Ez egy jelképes értékű, gesztus értékű lépésnek mondható, de nyilvánvalóan a hátrányos helyzetű kistérségek problémáját, így a tiszazugiét is, ez a kérdés nem oldotta meg. Igaz, 2000-ben is előterjesztettük, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye kerüljön be ebbe a körbe, de ezt az akkori kormány és az akkori kormánypárti képviselők nem támogatták.
Mit nyújt ez a mostani költségvetés az elmaradott kistérségek, köztük a tiszazugi kistérség számára? Először is a Tiszazug számára azt nyújtja, hogy mivel a kiemelten támogatott megyék köre bővült, és közéjük tartozik Jász-Nagykun-Szolnok megye, ezért a tiszazugi kistérség is valamiféle többlettámogatásra számíthat a költségvetésből. Igaz, hogy a kormányzat nem növelte meg jelentősen a forrásokat, amit az öt megye helyett most már a hét megye fog kapni, de nem vitatható, hogy a 2001-ben és 2002-ben adott 50-70 milliós támogatással szemben ötszörös-hatszoros összegre számíthat ilyen elképzelések alapján is ez a kistérség.
Elégedettek lehetünk-e vagy elégedett vagyok-e én akkor ezzel a változással? Megmondom őszintén, ha így marad és így fogadjuk el a törvényjavaslatot, akkor részben leszek elégedett, mert most már alaposabban megnézve ezeknek a megyéknek a támogatását, azt látom, hogy megfogalmazódik ezen belül is a leghátrányosabb helyzetű kistérségek támogatása, de összesen olyan formában, hogy a törvényjavaslat előírja, prioritásként kell kezelni ezeknek a kistérségeknek a támogatását. Miután sajnos ez nehezen értelmezhető, és elképzelhető, hogy csak azt jelenti, hogy elsődlegesen kell ezeket a kérdéseket venni vagy elsőként kell kezelni, nem vagyok arról meggyőződve, hogy adott megyén belül többlettámogatáshoz jut-e a leghátrányosabb helyzetű kistérség, mondjuk, egy kevésbé hátrányos helyzetűvel szemben.
Ezért olyan törvénymódosító javaslatot, módosító indítványt kívánok beadni, amelyik megfogalmazza a prioritásként kezelés mellett azt is, hogy ez azt jelentse, hogy legalább 30 százalékkal kapjon több forrást adott megyében a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé való besorolás. Ez remélhetőleg garantálni fogja ezeknek a megyén belüli leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek az anyagi biztonságát, azt, hogy ők valóban többletjuttatáshoz fognak majd jutni.
Elképzelhető-e még ennél is jobb megoldás a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára? Véleményem, véleményünk szerint elképzelhető. Ez akkor következne be, ha valójában nemcsak a hét megyében lévő 35 leghátrányosabb helyzetű kistérség kapna kiemelt támogatást, hanem a kormányjavaslat alapján megfogalmazott és rendeletben szabályozott 42 leghátrányosabb helyzetű kistérség. Ha ez így lenne, akkor az nyilván többletjuttatást jelentene, hiszen most a hét megyébe körülbelül 70-75 kistérség tartozik bele, és körülbelül ezeknek a fele számít a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé. Vagyis a kormány támogatja ezekben a megyékben azt a 30-35 kistérséget is, amelyik nem mondom, hogy nagyon jó helyzetű országosan, de nem tartozik bele ebbe a leghátrányosabb körbe. Nyilvánvaló, hogy ha ezek a források, amit most a hét megye megkap, nem 70 kistérséghez jutnának el, hanem valóban az országnak a 42 leghátrányosabb helyzetű kistérségéhez, akkor azt kell mondani, hogy még a kormány szándékától eltérően is, ezek a kistérségek majdnem duplaannyi támogatásra számítanak, mint ahogy most ez a törvényjavaslat tartalmazza.
Miért lenne ez egyébként is igazságos megoldás? Azért, mert bár a Tiszazug így támogatást kapna a hét megye sorában is, azt is be kell látni és - a képviselőtársaimmal a korábbi években is vitatkozva - el kell ismerni, hogy az országnak nemcsak ezen a részén találhatók hátrányos helyzetű kistérségek, hanem igenis ilyenek a fejlett Dunántúlon is előfordulnak, és ha ezeket a kistérségeket támogatnánk, akkor a Dunántúlnak az a hat-nyolc kistérsége is támogatáshoz jutna, amelyik végeredményben a hét leghátrányosabb megye támogatása során semmiféle többletjuttatásra nem számíthat.
Ezt az indítványt egyébként Jauernik képviselőtársammal 2000-ben törvényjavaslat formájában is benyújtottam, az MSZP-frakció akkor ezt támogatta. Sajnálatos módon a bizottságok akkori kormánypárti többséggel ezt a javaslatot elutasították. Most úgy látom, hogy a viszonylag kedvező kormányzati előterjesztés mellett is helye van annak, hogy ezt a kérdést ismét napirendre tűzzük, és akár a frakciókban, akár itt, az Országgyűlésben is megvitassuk, hogy valóban nem lenne-e kedvezőbb, ha a hét megye támogatása helyett a 42 leghátrányosabb helyzetű kistérség kapna kiemelt támogatást. Ezt a lehetőséget mindenképpen fogom biztosítani, hiszen egy MSZP-s és egy SZDSZ-es képviselőtársammal ezt a módosító javaslatot be fogjuk nyújtani, és úgy gondolom, hogy a költségvetési vita elég időt ad annak eldöntésére, hogy valóban a hét megyét kell-e támogatni, vagy pedig célszerűbb, ha a 42 kistérség kap kiemelt támogatást.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés