HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor egy költségvetés tervezetét kezünkbe vesszük, akkor keressük, hogy vajon az alkotók milyen prioritásokat jelöltek meg, melyek voltak azok a fő szempontok, amelyek a gondolatot mozgatták, cselekvéssé alakították, kik a kedvezményezettjei, melyek a kijelölt legfontosabb irányok.
Ennél a költségvetésnél, amikor kezünkbe vesszük, akkor Churchillnek egy mondása juthat eszünkbe, aki azt mondta: "A kapitalizmus legnagyobb hibája, hogy a gazdagságot nem tudja egyenletesen elosztani, ezzel szemben a szocializmus legnagyobb hibája, hogy a szegénységet egyenletesen osztja el." Ez a költségvetés emlékeztet erre a mondásra, hiszen egyetlen olyan réteget, társadalmi csoportot, gazdasági ágat nem tudnék megnevezni, amely kitüntetettje vagy kedvezményezettje lenne ennek a költségvetési tervezetnek, és ez nagy baj.
Ha prioritásokat kellene megjelölni vagy kellett volna megjelölni a költségvetés összeállításánál, akkor én mindenképpen azt tartottam volna a legfontosabbnak és szem előtt tartandónak, hogy ez az utolsó esztendőnk az európai uniós csatlakozás előtt. Ez az utolsó olyan költségvetési év, amikor lemaradásokat lehet behozni, amikor különféle társadalmi csoportokat lehet helyzetbe hozni, legalábbis a lemaradásukat csökkenteni, a helyzetüket javítani.
Gyanús volt, és nagyon rosszul éltem meg, hogy tegnap, amikor elkezdtük a költségvetési vitát, akkor a pénzügyminiszter úr az expozéját azzal kezdte, hogy visszautalt az előző esztendők kormányainak vagy pénzügyminisztereinek költségvetési tervezeteire, azzal kezdte a mondandóját, hogy a kétéves költségvetés megbukott. Ha egy költségvetés tervezetét azzal kezdjük, hogy az elődöket kritizáljuk, akkor valamit el akarunk fedni. Annak a tervezetnek a hiányosságairól akarjuk a figyelmet valahogy elvinni, átirányítani, amely most előttünk fekszik.
Én a tervezetnek két olyan területéről szeretnék beszélni, amely nagyon fontos terület, és amely lehetőséget adott volna arra, hogy hátrányokat küzdjünk le, a pozíciókat javítsuk, és a helyzetüket tegyük egy kicsit jobbá a csatlakozás idején. Az egyik az idegenforgalom területe.
Az idegenforgalom az utóbbi négy esztendőben, a polgári kormány idején kitüntetett szerepet kapott, prioritást élvezett, és nagy támogatást mondhatott magáénak. Csak emlékeztetnék rá, hogy 1998-ban, az első költségvetési esztendőnkben még 5 milliárd forintot sem ért el az idegenforgalmi céltámogatásokra fordítható összeg, ez a következő esztendőben 8,7 milliárdra nőtt, a harmadik esztendőben 27 milliárd forint volt, és ebben az esztendőben majdnem 28 milliárd forintot tett ki ez az összeg.
Miért volt fontos, hogy az idegenforgalom prioritást kapjon? Többek között azért, mert a nemzeti jövedelem több mint 10 százalékát az idegenforgalom hozza, egy olyan speciális exportágazat, amelynek az a különlegessége, hogy a terméket, az áruinkat külföldieknek belföldön tudjuk értékesíteni. Körülbelül 300 ezer embernek ad megélhetést az országban, ennyi munkahelyet jelent, és ha ezt a családokkal beszorozzuk, akkor ez talán egymillió embert is jelenthet. Az is fontos, hogy az utóbbi esztendőkben nagyon jelentősen emelkedett a bevétel, több mint 4 milliárd eurót ért el.
Fejlesztések ide, fejlesztések oda, a mostani esztendő sajnos nem jó bevételeket okozott, azt is mondhatnám, hogy idegenforgalmi krach érte az országot. Jelentősen, 10 százalék körüli összeggel estek vissza az idegenforgalmi bevételek, ami indokolná, hogy azok a fejlesztések, amelyek az előző esztendőkben elindultak, továbbra is támogatásban részesüljenek. Ennek van egy különösen fontos oka. Az európai uniós csatlakozást követően az idegenforgalom helyzete nagyon speciális lesz. A legnagyobb európai belföldi piac részesévé válik, és meg kell vívni a maga sajátos harcát a spanyol tengerparttal, a horvát tengerparttal, az olasszal, a franciával, és mondhatnám a svájci tavakat is.
Amikor egy költségvetés azt tükrözi és azt sugározza, hogy az egyenlősdi elve érvényesül, és a tervezésnél egybevetjük, mondjuk, Ózd lemaradt térségének lehetőségeit és a Balaton térségeit, és a kettőt egymás mellé állítjuk, és arra való hivatkozással, hogy máshova kell a pénz, innen elvesszük, akkor tulajdonképpen nagy hibát követünk el, mert a lehetséges aranytojást tojó tyúkot vágjuk le. Lehet, hogy ebből a pénzből lehet fedezni elmaradt területek fejlesztését, ami indokolt lehet, de nem lenne szabad megfosztanunk magunkat egy olyan bevételi lehetőségtől, ami a fejlesztés más dimenzióit alapozhatná meg. Sajnos, a jelenlegi költségvetési tervezet ezt bizonyítja, hiszen az idei 27,5 milliárd forinttal szemben csak 19 milliárd forintot akar idegenforgalmi fejlesztésekre célelőirányzat formájában áldozni.
A Széchenyi-program 22 lehetséges pályázata közül számos szólt az idegenforgalomról, és ez nagyon fontos volt. A nemzeti fejlesztési terv, amit nem nagyon lehet elválasztani a költségvetés tervezetétől, körülbelül egy százoldalas anyag. A százoldalas anyagban az idegenforgalom mindösszesen - annak ellenére, hogy a GDP 10 százalékát ez az ágazat képes megtermelni - egy fél oldalt kapott. És ennek az az egyszerű magyarázata és oka van, jó néhányszor elmondtam már, hogy az idegenforgalom nem kiemelten támogatott gazdasági ágazat az Európai Unió forrásai között. Sőt, azt mondja az Európai Unió, hogy az idegenforgalmi fejlesztéseket legyen szíves minden nemzeti kormány a saját költségvetéséből, a saját költségvetésében megoldani.
Tehát ha elapadnak a Széchenyi-program, a Széchenyi-terv pályázatai, akkor az azt jelenti, hogy az idegenforgalmi fejlesztések forrás nélkül maradnak, hiszen a nemzeti fejlesztési terv által beharangozott vagy garantálni óhajtott forrásokhoz ez az ágazat nem tud hozzáférni. Ez azt jelenti, hogy az a fejlődési pálya, amelyre négy esztendővel ezelőtt az idegenforgalom ráállhatott, és aminek azért nagyon komoly, kézzelfogható eredményei voltak, meg fog rekedni a következő esztendőkben, és nagyon rossz eséllyel és rossz kondícióval fogja ez az ágazat megérni a csatlakozást 2004 májusában, ha akkor fogjuk a csatlakozási dokumentumot aláírni.
Ha a kormány és a kormányoldal hajlandó lesz ezt az utolsó költségvetést úgy értékelni, nyitottságot tanúsítani arra, hogy az ellenzék által beadott jobbító szándékú módosító javaslatokat magáévá tegye, ha képes elfogadni azokat a prioritásokat, amelyeket próbálunk majd mi megfogalmazni vagy meghatározni, akkor javíthatjuk a költségvetés minőségét, javíthatjuk ezeknek a területeknek a pozícióit, ezen belül az idegenforgalom pozícióit is.
Ha már az idegenforgalomról esik szó, akkor ott van a Balaton, az én szűkebb hazám, ahol képviselő vagyok.
(19.20)
A Balatonnál a Balaton Fejlesztési Tanács jóvoltából az elmúlt esztendőben fejlesztésre több mint 1 milliárd forintot fordíthattunk. Ebben az esztendőben, illetve a jövő esztendőben a költségvetés számai alapján ez felére, 500 millió forintra fog csökkenni, ami nagyon drámai helyzetet idézhet elő a Balaton környékén. Ez a versenyképességet nem növeli, szinten sem tartja, hanem szinte biztos, hogy a versenyképesség csökkenni fog. Egyetlenegy tétel emelkedik a következő esztendőben, ez a Balaton Fejlesztési Tanács működési költsége, amely 20,9 millió forint lesz, 5 százalékkal emelkedett 19 millió valamennyiről, tehát nem lényeges az eltérés, de úgy tűnik, hogy ennek is örülnünk kell.
A Balaton kapcsán említést kell tenni a vízpótlás kérdéséről is, hiszen aki járt ebben az esztendőben ott, látta, hogy a Balatonnak - különösen a déli partján - porzik a feneke, hiszen a víz oly mértékben visszahúzódott, ami nagyon komoly kihatással van az idegenforgalom minőségére és bevételi lehetőségeire is. Ezt meg kell majd oldani a kormányzatnak, hiszen helyi forrásokból, helyi pénzekből ez nem oldható meg. Ha megépítettük a Sió-csatornát, és rászereltünk egy zsilipet, ami egy leeresztő csapnak is tekinthető, akkor elvárható, hogy egy töltőcsapot is szereljünk rá, és vagy a Rábáról vagy egyéb helyekről vizet vezessünk a Balatonba. Természetesen a költségvetésben ennek nyoma sincs.
A másik terület, amiről szeretnék szót ejteni, az autópálya-építés. A Balaton igen komoly hátránya a nehéz megközelíthetőség. Bár az előző kormány, a polgári kormány jóvoltából néhány héten belül végre Budapesttől Zamárdiig igen korszerű, európai módon közlekedhetünk, az is igaz, hogy jövő év január 1-jétől nagy valószínűséggel fizetővé válik ez az autópálya is, de rendkívül korszerű lesz, és ez egy nagyon nagy dolog. Sőt, időközben megindultak az autópálya-építések a határ oldaláról is, a horvát és a szlovén határ oldaláról is. Ha a polgári kormány tervei valósultak volna meg, akkor ez az autópálya 2005-re elérte volna Balatonberényt, 2006-ra pedig az országhatárt. Sajnos, igen komoly lemaradást kell tapasztalnunk. Az a nagyon komoly előkészítés, amely megtörtént az előző ciklusban - nyomvonal-kijelölés, kisajátítás, hatósági engedélyek beszerzése, különféle régészeti feltárások, tehát az előkészületek rendben voltak -, nagyon erőteljesen megtorpanni látszik.
Az előző esztendőben autópálya-építésre 71,8 milliárd forintot fordíthattunk. Ez ebben az esztendőben, illetve ebben a tervezetben le fog csökkenni 55,7 milliárd forintra. Ebből a mai árakon még 40 kilométer autópályát se lehet építeni. Én nem gondolom, hogy a következő esztendőkben oly mértékben nőne az erre fordítható összeg, hogy azok a tervek, amelyeket hallottunk, és amelyek egyáltalán nem biztosak - hiszen van 800 kilométerről is szó, meg van 60 kilométerről is szó -, megvalósíthatóak. Azt nem tudjuk, hogy hány kilométer autópálya fog épülni a következő esztendőkben, egy dolgot viszont egészen biztosan tudhatunk: ezeket az autópályákat nem magyar építők fogják építeni, hiszen a pályázati rendszer, amelyet a kormány kiírt, vagy az a pályázati módszer, amelyet alkalmaz, eleve lehetetlenné tette, hogy azok a magyar autópálya-építők, akik idáig építették az autópályákat, a pályázaton elinduljanak.
Négy éven keresztül számos alkalommal hallgattuk azokat a kritikákat, hogy a közbeszerzés megkerülésével építettünk autópályákat, így helyzetbe hozva magyar vállalkozókat. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a közbeszerzési törvény 1. §-ának d) pontja erre a kormányt felhatalmazza, semmiféle törvénysértést nem követett el, és azt gondolom, hogy nagyon fontos nemzeti érdekeket szem előtt tartva hozta meg azt a döntést, hogy az autópályákat magyar autópálya-építő cégekkel építse, természetesen hozzásegítve őket ahhoz, hogy technikai eszközök birtokába juthassanak.
Az európai csatlakozás küszöbén az nem mindegy, hogy a magyar vállalkozók milyen kondícióval, milyen lehetőségekkel fognak az Európai Unióba belépni, hiszen a csatlakozás nem egy nagy, megnevezhetetlen embertömeg csatlakozását fogja jelenteni, hanem vállalkozók, vállalkozások, családok és végső soron személyek csatlakozását. Tehát az ő helyzetüket kellene nekünk valamilyen módon javítani.
Ahogy mondtam, tegnap a pénzügyminiszter úr azzal kezdte expozéját, hogy a kétéves költségvetés megbukott. Én azt gondolom, hogy a kétéves költségvetésnek sokat köszönhetünk, sokat köszönhet a jelenlegi kormány is, hiszen bőven maradt a büdzsében pénz arra, hogy a kormány a választási ígéreteit be tudja váltani. Ezt meg is tette. Amíg a másik ellenzéki párt, a Fidesz azt kéri számon a kormánytól, hogy miért nem váltja be a választási ígéreteit, a Magyar Demokrata Fórum óva inti a szocialista-szabad demokrata kormányt a választási ígéretek teljes körű betartásától és az ígéretek beváltásától, mert az olyan katasztrófahelyzetet okozhat ebben az országban, a költségvetést olyan helyzetbe hozhatja vagy hozhatná, ami méltán azt a veszélyérzetet keltené bennünk, hogy itt bizony megint egy Bokros-csomag réme vagy árnya fenyeget minket.
Nem bukott meg a kétéves költségvetés. Meggyőződésünk, hogy nem bukott meg, jól szolgálta az ország, a nemzet gazdaságának érdekeit. Én attól tartok, hogy ha az ellenzék jobbító szándékú módosító javaslatait a kormány, a kormányoldal nem fogja befogadni, és ez a költségvetés ebben a formában lesz elfogadva, akkor ez a költségvetés fog sajnos a következő esztendőkben megbukni, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy az ország, a nemzet a csatlakozást megelőző esztendőben olyan lehetőségektől fosztja meg magát, amelyek vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen és nagyon nagy áldozatok árán, hosszú idő elteltével pótolhatók.
Én arra kérem a kormányoldal képviselőit, a kormány képviselőit, hogy e gondolatok javító szándéka felismerésének a fényében fogadják jobbító szándékú módosító javaslatainkat, amelyekkel még elérhető, hogy ez a költségvetés tényleg szolgálja azt a nagy célt és azt a nagy feladatot, hogy Magyarország 2004-ben a körülményekhez képest a lehető legjobb kondícióban lépje meg az utolsó nagy lépést, amivel az Unió tagországainak soraiba léphet.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés