LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hogy nemcsak egymás mellett beszélünk el és nemcsak a jegyzőkönyvnek szólunk, jelzi, hogy sokan hallgatják ezt a költségvetési vitát. Egy telefonáló jelezte, hogy miután a fogyatékkal élők nehéz életkörülményeiről szó volt itt, miért nem beszélünk arról, hogy az akadálymentesítést bizony nagyon nehéz megtalálni a maga helyén a költségvetésben.

A '98. évi törvény előírja, hogy a középületek, a közfeladatokat szolgáló intézmények és a tömegközlekedés járművei tíz éven belül a mozgássérültek számára legyenek elérhetőek és használhatóak. Az elmúlt években magam is többször idéztem, de jól emlékszem, Béki Gabriella képviselőtársam is az elmúlt esztendőben többször idézte azokat a számításokat, hogy hány évtizedbe tellene elérni a '98-ban kitűzött célokat, mert már eddig is sokan voltak elégedetlenek az akadálymentesítés meglehetősen lassú ütemével.

Sajnos ez a lassúság fokozható, mert míg 2002-ben 284 millió forint jutott vasúti kocsik célorientált átalakítására, Volán-társaságok akadálymentes fel- és lejutást biztosító autóbuszainak a beszerzésére, addig 2003-ban csak 100 millió jut ilyen célra. Elfogadhatatlannak tartjuk ezt a takarékoskodást a legelesettebb, leginkább kiszolgáltatott személyeken.

Nem kérek mást a tisztelt Háztól, az államtitkár úrtól, csak annyit, hogy tartsák a polgári kormány által meghatározott szinten a közlekedés területén az akadálymentesítésre fordított kiadásokat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu