POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Tételezzük föl egymásról, hogy valamennyien egy igazságos és működőképes rendszert kívánunk az egyházi támogatásnál létrehozni. A vita hosszú ideje tart, és összecsúsznak a különféle támogatási formák.
Az egyik a személyi jövedelemadó átengedett része. Itt az a probléma, amit többen exponáltak, hogy egy szegény nyugdíjas asszony hite éppúgy értékes, mint egy belvárosi vállalkozóé, és ezt a támogatási rendszerben figyelembe kell venni. Többen utaltak arra, hogy a személyi jövedelemadó átutalásánál az őstermelőket, akiket adómentesség illet meg, az egyetemistákat, a nyugdíjasokat nem tudja figyelembe venni ez a rendszer. Ezért erről minden elmondható, csak az nem, amit itt az előbb egy kormánypárti képviselőtől hallottunk, hogy ez lenne az egyedül hiteles. Ez egy fontos mutató, de bizonyosan nem az egyedül hiteles mutatója egy egyház támogatottságának. De ez csak az egyik támogatási forma.
A másik a normatív támogatás, ahol közfeladatot látnak el, oktatási, egészségügyi, kulturális feladatot. Itt is fontos, hogy érvényesüljön az egyenlő elbírálás elve.
S a harmadik, ez a bizonyos alaptámogatás, vagy hitéleti támogatás, aminek a felosztásához mi néhány évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy ezt a statisztikai adatot használjuk. Erről folyik most a vita.
Nézzük meg, hogy korábban milyen alapon született meg ennek a támogatásnak a bázisa! Bemondás alapján, anyakönyvek alapján, hasraütésszerűen. Lehet, és nem vitatom, nyilván jó szándékkal vitatni, ahogyan ezt Fodor Gábor tette, hogy jó-e az az eljárás, hogy a megszületett kutatások után jövünk rá arra, hogy ez erre is használható. De azt kérem, ne vitassa el tőlünk egyetlenegy kormánypárti képviselő sem, hogy ez a bázistervezéshez, a hasraütött, bemondott számhoz képest mégiscsak egy világosabb, objektívebb, létezőbb valóságra utaló dolog.
Ne keverjük össze a három dolgot! Ez a bázisfinanszírozáshoz tartozott, az előző a normatív támogatáshoz, és a legelső pedig a személyi jövedelemadó átengedett részéhez. A három háromféle technikát jelent.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés