SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kénytelen vagyok visszatérni a korábbi kétperces hozzászólások kapcsán elhangzott vitához. Wiener György képviselő úr azt mondta, hogy a polgári kormány is figyelembe vette a beruházásoknál az önkormányzatok részére juttatandó gázközművagyon-ellentételezést.

Képviselő úrral én nem vitatkozom, csak az a helyzet, hogy akkor az önkormányzatok ezt fejlesztési célokra tudták használni. Tisztelt képviselő úr, 2001-ben, amikor ezt a pénzt megkaptuk, akkor még 68,1 milliárd forint jutott címzett és céltámogatásokra, nem pedig 57,3 milliárd forint, mint ahogy ezt a jelenlegi költségvetési tervezetben olvassuk.

Aztán, gondolom, az ön asztalán is megjelent a hat önkormányzati szövetség anyaga. Ebből most idéznék, ha esetleg az én szavaimat nem tudja elfogadni: "Elfogadhatatlan, hogy a fejlesztési célú támogatások összege 2003-ban csökkenjen 2002-höz képest. A tendencia veszélyes, mert azt jelzi, hogy miközben a finanszírozás rendje arra kényszeríti az önkormányzatokat, hogy forrásaikat a működési kiadások finanszírozására fordítsák, ugyanakkor központi forrásokat nem szándékozik a költségvetés e célra biztosítani. A központi számítások szerint a felhalmozásból történő tőkekiszivattyúzás az évek óta halmozódó elmaradt felújítások csökkenését jelenti. A tárgyi eszközök növekedése gyakorlatilag azonos szinten marad 2003-ban, mint 2002-ben."

Most visszatérnék az eredeti hozzászólásomhoz. A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvény általános vitájának megkezdésénél, a tegnapi ülésen a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka úgy fogalmazott, hogy ez a törvény a száz nap alkonya.

(15.20)

Én pedig azt mondom, hogy ez a költségvetés az önkormányzatok szempontjából csakis a mohácsi vészhez hasonlítható. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) A hasonlat mindenképpen helytálló, hiszen az ország akkor három részre szakadt. Most ugyanez figyelhető meg, a különbség annyi, hogy a költségvetési törvény változatlan formában történő elfogadása a teljes önkormányzati kört hátrányosan érinti, csak eltérő mértékben. Az bizonyos, hogy 700 kistelepülés működése teljesen ellehetetlenül.

Lássuk, ezzel szemben mit is mondott az MSZP önkormányzati és regionális politikai kabinetje, amelynek Lamperth Mónika jelenlegi belügyminiszter asszony volt a vezetője. Idézem: "A szocialisták megvalósítják az anyagilag független önkormányzati rendszert, mert nincs autonóm önkormányzat, ha anyagilag a központi hatalomtól függ. A sokszor és nem alaptalanul sokat bírált önkormányzati finanszírozási modell érdemi átalakítása 2006-ra megtörténik. Biztosítani kell a feladatok végrehajtásához szükséges forrásokat, és kiszámíthatóvá kell tenni a rendszert. Az MSZP szerint az elmúlt években elszenvedett önkormányzati veszteségek pótlására, a törvényes állapot helyreállítása érdekében mintegy 50 milliárd forint kompenzációra van szükség. Ezen túl a felhalmozási bevételek kifutása miatt 2003-tól további 50 milliárd forint fejlesztési forrás biztosítása is szükséges. Ezt a mintegy 100 milliárd forintot nem egyedi osztogatásra alkalmas állami támogatásként, hanem a településeket alanyi jogon megillető, központilag előírt feladattal nem terhelt, szabad felhasználású átengedett bevétel formájában biztosítjuk."

Aztán további idézet a 2001-2002. évi költségvetés vitájából. Lamperth Mónika jelenlegi belügyminiszter asszony a 2000. november 10-ei ülésnapon a pedagógusbér-emelés kapcsán az alábbiakat mondta: "De ami a valóságban még inkább problémát jelent, az az, hogy ha az önkormányzatok ki akarják fizetni a béremelést, akkor máshonnan, más feladatoktól kell elvenni a forrásokat. A dologi növekményekre egy fillér sincs az önkormányzatok költségvetésében, ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok az iskola világítására, fűtésére, egyéb dologi feladatokra egy fillérrel sem kaptak több pénzt, mint ebben az évben, és tudjuk, hogy közben az energiaárak nőnek. Borzasztó nehéz lesz kigazdálkodni ennek a béremelésnek a fedezetét." Milyen igaz! Nem véletlenül idéztem.

És akkor lássuk a jelenlegi helyzetet! Óriási csinnadrattával beharangozott 50 százalékos átlagos béremelés a közalkalmazottak részére, amit mi, gyakorló polgármesterek természetesen üdvözöltünk, de rögtön az jutott az eszünkbe: meglesz ennek a 2003. évi fedezete?

Nos, elérkezett az igazság pillanata - ez már többször elhangzott itt -, kérem szépen, a valóság az, hogy nincs. A helyi önkormányzatok központi költségvetési kapcsolatokból származó többletforrásainak bővülése nem nyújt fedezetet a száznapos program intézkedéseiből következő 282,5 milliárd forintos bér- és szociálpolitikai kiadásnövekmény fedezetére, vagyis a kormány még csak fedezetet sem biztosít a nagy propagandával felvezetett jóléti intézkedéseihez. Például a sokat emlegetett tudásbázisú társadalom alapját képező közoktatás területén a bérintézkedések hatása éves szinten 182,5 milliárd forint, ehhez a költségvetés 113 milliárd forintos többletet tartalmaz. A hiányt az önkormányzatok szabad rendelkezésű forrásaiból kell rendezni, ha egyáltalán rendelkeznek ilyennel.

Ezzel szemben a propaganda azt ünnepli, hogy az szja-ból 5 százalékkal több jut az önkormányzatoknak, amit kiindulásként jónak tartunk, de ezt azonnal elveszik az önkormányzatoktól; és egyébként csak 50,6 milliárd forintot tesz ki ez az összeg. Hiába szűnik meg a központi költségvetés gépjárműadóból való részesedése, ez sem nyújt fedezetet a béremelésre. Ez egyébként 12,6 milliárd forint; Wiener György képviselő úr is olvashatja a költségvetésben. Ha ezen nem sikerül a költségvetés vitája során alapvetően változtatni, az önkormányzatok és rajtuk keresztül a lakosságnak nyújtott szolgáltatások ellehetetlenülnek. Ez felelőtlenség. Ez már önmagában is megmagyarázza, hogy a költségvetési törvényjavaslatot miért csak az önkormányzati választások után merte benyújtani a kormány. (Közbeszólás az MSZP soraiból.)

Ha a normatív hozzájáruláson túl az szja plusz 5 százalékos helyben maradó részét és a gépjárműadó-növekményt figyelembe vesszük, az sem nyújt fedezetet a közalkalmazotti bérekre; és itt még nem beszéltünk az OEP-finanszírozási körbe tartozó, önkormányzati fenntartású kórházakról, hiszen a béremelés természetesen őket is érintette. Hol van már a választások idején emlegetett és általam idézett önkormányzati autonómia, kedves kormánypárti képviselőtársaim?

Ezt a helyzetet egyébként egy helyi példával szeretném érzékeltetni, azért, hogy ez teljesen valósan hangozzék. Egy tízezer lakosú kistelepülésen, Pásztón, két óvodánál a bérekhez szükséges többletforrás 38,5 millió forintot tesz ki, amelyhez a normatívában 12,9 millió forintot kapunk meg, a gépjárműadóból helyben maradó többlet 12 millió forint. Az szja plusz 5 százalékos része még nem teljesen ismert, de kérem szépen, Pásztón nem kettő, hanem tizenegy intézmény van, közötte egy kórház is! El lehet képzelni, hogy milyen helyzetben lesz az önkormányzat. Ha esetleg nekem nem hisznek, akkor lapozzák fel Kovács Árpád tegnapi hozzászólását, vagy kérdezzék meg egyébként a költségvetést kormánypárti padsorokból is bíráló önkormányzati polgármestereiket.

Gyakorlatilag tehát a bérfejlesztés fedezetére mind a most juttatott többletforrások, mind pedig az esetleg meglevő szabad rendelkezésű önkormányzati források felhasználásra kerülnének. Indokoltnak tartanánk azt, hogy a 2002-ben jóváhagyott közalkalmazotti bérfejlesztés tényleges hatása 100 százalékban kötött felhasználású állami támogatásként a jogos, tényleges igényeknek megfelelően legyen biztosítva. Ellenkező esetben valóban a mohácsi vészhez hasonlítható katasztrófa következik, mert természetesen minden korábbi segélykiáltás ellenére és belügyminiszter asszony korábbi harcos kiállása ellenére is nullszázalékos dologi automatizmus van beépítve az állami költségvetésbe az önkormányzatok dologi kiadásainak a fedezetére.

De ha minden szabad pénzeszköz a béremelés fedezeteként leköttetett, mit kezdünk a dologi kiadási növekménnyel? Mindezekre és az MSZP korábbi ígéreteire tekintettel határozottan kéri a Magyar Demokrata Fórum a kormányt, hogy a közalkalmazotti bérfejlesztés 2003. évi fedezetét teljes egészében biztosítsa, és legalább az infláció 2003-ra tervezett mértékének megfelelő dologi kiadási növekményszintet ismerjen el az önkormányzatok részére.

A fent ismertetett helyzet arra vezethet, hogy az eddigi trendnél jobban fog emelkedni az önhikis önkormányzatok száma, ugyanakkor a költségvetési törvénytervezetben az önhikit a 2002. évi szinten 13 milliárd forinttal tervezi a kormány. Ez egészen biztosan nem lesz elegendő az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levő települések jogos igényeinek a kielégítésére. A jelen rendszerből arra lehet következtetni, hogy a működési forráshiányos önkormányzatok helyzete konzerválódik, hiszen nemhogy javulnának pozícióik és kikerülnének ebből a megalázó helyzetből, hanem arra lesznek kényszerítve, hogy a viszonylag szűk összegű és nagyon szigorú szabályokat támasztó kiegészítő mechanizmusból jogos igényeiket csak részben kielégítve vegetáljanak, a továbblépés érdekében saját, még mobilizálható ingatlanjaikat eladják.

A költségvetés tervezetében csökken a címzett és céltámogatásokra fordítható forrás is, ami az európai uniós csatlakozás előtti utolsó évben különösen elfogadhatatlan, hiszen köztudott, hogy a környezetvédelem területén óriási lemaradásokkal küzd az ország. A magyarázó szövegben azt írja az előterjesztés készítője, hogy: "Bár az előirányzat csökken, a folyamatban levő beruházások determinációja mellett 2003-ban elegendő forrás jut az új címzett és céltámogatások indítására." Nos, kedves kormánypárti képviselőtársaim, szeretném, ha megkérdeznék annak a 409 önkormányzatnak a vezetését, akiknek a címzett és céltámogatását önök elutasításra javasolják. Vajon ők így vélekednek-e erről a javaslatról?

Egyébként a költségvetési törvényben 1 milliárd forintos fejlesztési kiadáscsökkenésről beszélnek; ez, kérem szépen, nem egyezik a valósággal. Ugyanis pusztán csak számtani műveleteket kell elvégezni: 2002-ben 63,1 milliárd forintot fordított erre a célra az ország, a jövő évi költségvetésben 57,3 milliárd forint van erre. Kérem, ez egyszerű számtani művelettel számítva 5,8 milliárd forintos csökkenés. És gondolom, hogy önök nem rendelkeznek a putnoki jósasszony képességeivel, és nem fogják tudni megjósolni azt, hogy 2002-höz hasonlóan 4,8 milliárd forintos többletforrás képződik az előző évi maradványokból vagy az éppen lemondásokból keletkezett összegekből.

Teljesen elfogadhatatlan a Magyar Demokrata Fórum számára az is, hogy a címzett és céltámogatásokon túl a területi kiegyenlítést szolgáló keretek sem emelkednek egyetlen forinttal sem 2002-ről 2003-ra, és a céljellegű decentralizált keret sem mutat növekményt; meg kell nézni a költségvetési törvényt egyébként.

Persze az előterjesztő egyszerű megoldásokat javasol - ezt már az előzőekben elmondtam -, 2002-ben 295,5 milliárd forint volt az önkormányzatok felhalmozási és tőke jellegű kiadása, ezt 2003-ra 295,4 milliárd forintra prognosztizálják. Erre az a javaslatuk, hogy a felhalmozási kiadások csökkenése elkerülhető az előző években felhalmozódó maradványok, nemkülönben a gázközműtulajdon átadása miatti kárpótlás felhasználása révén.

(15.30)

Ez az önkormányzati autonómia lábbal tiprása a kormánypártok részéről. És hol van már az az 50 milliárd forintos szabad rendelkezésű pénzeszköz, amelyet éppen belügyminiszter asszony mint kabinetvezető ígért az önkormányzatok számára? Tessék mondani, már azt a 11 milliárd forintot is szeretnék tőlünk elvenni, aminek egyébként a teljesen jogosan igényelt végösszege 20 milliárd forint?

A gázközműtulajdon ellentételezésére szánt 11 milliárd forintról sokkal jobban tennék, ha úgy gondolkodnának, hogy erre 20 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésben.

Szeretném még egy másik problémakörre felhívni a figyelmet. A köztisztviselők jelentős részben állami feladatokat látnak el. Elvárás tőlük a színvonalas, hatékony, teljesítményelvű közigazgatási tevékenység, ezért úgy ítélem meg, hogy a köztisztviselői illetményalap évenkénti mértékének emelése szükségszerű és nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a köztisztviselői hivatás társadalmi jelentősége, presztízse ne gyengüljön.

Megjegyezném, hogy a költségvetési törvény jelenlegi formában történő elfogadása a köztisztviselők részére 2003. január 1-jétől reálbércsökkenést eredményez, ami nyilvánvalóan nem lehet cél, és nem lehet elfogadható. A korábbi ígéret egyébként az volt, hogy 2003. január 1-jétől várhatóan 36 ezer forint lesz az illetményalap, ami követné az inflációt. Reméljük, hogy az egyeztetések során egyébként sikerül a SZEF képviselőivel e tekintetben megállapodni.

A köztisztviselői illetményalap meghatározó eleme a közszolgálati bérrendszernek. Úgy gondolom, hogy az Európai Unióba lépés küszöbén az illetményalap befagyasztása egy nagyon elhibázott lépést fog eredményezni, ugyanis ismertek a különbségek az uniós tagállamok és a magyarországi köztisztviselők bérei között. Ha az illetményalapban nem lesz garancia az értékállóságra vagy növekményre, akkor az nem ad teljes biztonságot a köztisztviselőknek. Most is egy idézetet mondtam el, ezt egyébként Lamperth Mónika belügyminiszter asszony mondta az Országgyűlés 2001. február 14-ei ülésén.

A köztisztviselői illetmények emelése részben 2001-ben megvalósult, a fennmaradó 30 százaléka a költségvetési törvény szintjén 2003. július 1-jén várható. Mi azt javasoljuk, hogy egyrészt emelje meg a parlament az illetményalapot, másrészt 2003. január 1-jétől biztosítsa a fennmaradó bérfejlesztést a köztisztviselők részére.

A korábban köztisztviselőként foglalkoztatott technikai létszám kivétele a köztisztviselői állományból fölösleges vargabetűnek tekintendő. Ennek a személyi állománynak a visszavétele szükséges és indokolt. Ennek végrehajtásához szükségesnek tartjuk a korrekt eljárást, és a feladatellátás arányában szükséges köztisztviselői besorolást, illetve annak fedezetét.

A Magyar Demokrata Fórum határozottan követeli az önkormányzatok működőképességének biztosításához a szükséges forrásokat, a bérek fedezetére, a dologi kiadások legalább inflációkövető növelésére és a címzett és céltámogatásokra rendelkezésre álló keret minimum 20 milliárd forintos megemelését, az EU-csatlakozás környezetvédelmi előírásai teljesíthetősége érdekében.

Végezetül pedig egy mások által nem érintett kis körről beszélnék. Az önkormányzati törvény 8. § (1) bekezdése az önkormányzatok feladatai között említi a helyi tűzvédelemről való gondoskodást. Az önkormányzatok nem egy esetben köztestületeket hoztak létre, és önkéntes tűzoltó-egyesületeket támogattak az elsődleges mentő-tűzvédelmi feladatok végrehajtására. Nagyon remélem, hogy azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy az önök padsoraiban ülő képviselők módosító indítványt nyújtanak be a köztestületi önkéntes tűzoltóságok támogatásának a tervezett 570 millió forintról 670 millió forintra emelésére, valamint az önkéntes tűzoltó-egyesületek évek óta változatlan 200 millió forintos éves keretét minimum 300 millió forintra emelik, ez rendkívül fontos lenne a Magyar Demokrata Fórum számára is.

Ezen túlmenően pedig mindenképpen felhívnám a Belügyminisztérium figyelmét arra, hogy a költségvetési törvényben nem igazán találjuk a kilenc városban létrehozott mentő-tűzvédelmi bázis finanszírozásához szükséges összegeket: nevezetesen 126 fő bérköltségét. Remélem, hogy most az egyszer tévedek, és én nem találtam meg, és remélem, hogy a kormányzat egyébként beépítette erre a fedezetet.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu