SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az államtitkár úr szavaihoz szeretnék azért néhány gondolatot hozzátenni. Az egyik az, csodálkozom, hogy amikor a közlekedési tárca az egyik legnagyobb vesztese lesz a jövő évi költségvetésnek, akkor ezt úgy állítja be az államtitkár úr, mintha ők nyerték volna a csatát - ezen nagyon csodálkozom.
Ha már visszatért a múltra, néhány dolgot azért hadd idézzek az ön emlékezetébe, hiszen nem tudom miért, a 2003. évi költségvetési vita következtében is ön csak a '98-as időszakhoz tud visszatérni. '98-ban a polgári kormány visszavásárolta az akkori legdrágább használati díjjal terhelt autópályát, az M1-est. Önök is tudják, hogy az M5-ösre egy olyan koncessziós szerződés köttetett még annak idején, amelyet az önök kormánya '94-98 között kötött meg végül, mely autópálya használhatatlan, alig használják, éppen azért, mert olyan drága, mindenki az autópálya melletti utakat használja.
Ugyanígy a polgári kormány az M3-as autópályára is egy olyan visszavásárlást indított el, matricás rendszert vezetett be, melynek következtében jóval olcsóbb lett mind a teherforgalom, mind pedig a személyforgalom számára.
A másik, amire szeretnék azért reflektálni, a következő: ön azt mondta, milyen nagyszerű építkezések kezdődnek mind az M0-ás, mind az M3-as, mind az M7-es térségében. Ön is nagyon jól tudja, ahhoz, hogy ezek az építkezések elkezdődhessenek, már évek hosszú sorának az előkészítő munkálatai kellettek; évek hosszú sorának az előkészületei mind tervezésben, mind terület-előkészítésben, lőszer- és egyéb mentesítésekben. Enélkül önök semmihez sem tudnának kezdeni.
Hogy a polgári kormány '98-ban nem tudott elkezdeni semmit, az annak a következménye, hogy önök nem hagytak semmit a polgári kormányra a '98-as években. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés