SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Font Képviselőtársam! Nem vagyok elégedett a GKM-fejezettel. Tévedés, ha úgy tűnik, hogy dicsekvésként mondtam el mindazt, amit elmondtam. Nem. Én azt mondtam el, hogy a költségvetésben jelenleg rendelkezésre álló forrásokból nagy-nagy ügyességgel - és ez a mi feladatunk - az általam felsorolt munkák elkezdhetők, mások folytathatók, illetve előkészítési munkák kezdhetők el. Van bizonyos reményünk arra, hogy a mi előterjesztésünket - vagy annak legalább egy részét - a kormány magáévá teszi, és akkor ennél az állapotnál jobb következhet be. De ha nem ez történne, akkor abból kell kiindulnunk, hogy az áll rendelkezésre, ami a költségvetésben van, abból pedig nagy ügyességgel azt lehet végrehajtani, amit elmondtam. Ezt tehát nem dicsekvésként mondtam, hanem azért, hogy önöket tájékoztassam.
Teljesen igaza van Horváth Zsolt képviselő úrnak; mindannyian ismerjük és elégedetlenek vagyunk, nem is a mostani közútfejlesztési helyzettel, hanem a közutaink jelenlegi mennyiségével. Mindannyian többet szeretnénk, és feltehetően ebből adódik az az idegesség, hogy mindenki a másikat igyekszik okolni, holott látnunk kell, hogy negyven év alatt ide jutottunk, és most szeretnénk javítani az előállt helyzeten. Ezért valóban indifferens, hogy az elmúlt tizenkét év demokratikus kormányai közül melyik követett el hibát vagy még nagyobb hibát. Előállt két nehéz helyzet, egyrészt az M1-essel, úgy, ahogy előállt - s most nem akarom itt az 1994-es tavaszi ökörsütés példáját felhozni, mert Soltész képviselő úr erre valószínűleg már nem emlékszik vagy rosszul emlékszik -, másrészt az AKA-val az 5-ösön. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mi ezt szeretnénk megoldani. Elvileg három megoldás van: vagy marad minden a jelenlegi helyzetben, ahogy az a koncessziós szerződésben írva vagyon; vagy közös megállapodással fölmondjuk a koncessziós szerződést (Az elnök ismét csenget.), és ennek ára van; vagy egyoldalúan mondjuk föl, ez meg nemzetközi jogilag nem lehetséges.
Tisztelt Elnök Úr! Még egy kétpercest kérnék, hogy befejezhessem, amit elkezdtem.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés