TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan és sokféleképpen ragozták ezt a költségvetést, de sajnos azt kell mondanunk, hogy nem tükrözi azt a politikai üzenetet, amelyet a baloldal a választási kampányában hozott. Nem tükrözi, és egyértelmű vesztesek sora mutatkozik a költségvetés fejezeteiben.
Egy költségvetés összeállításánál a hangsúly és az egyensúly, tudjuk nagyon jól, fontos szempontok. Főleg a Magyar Köztársaság költségvetésénél. Az egyensúly, amelynek hiányát mintegy 4,5 százalékban rögzítik, csak akkor teljesül, ha a bevételek befolynak; ha azon mértékű bevételek befolynak, amelyekre az Állami Számvevőszék finom kritikával azt mondta, hogy feszítettek és nehezen teljesíthetőek. De emellett még - a bizottsági vitában rákérdeztünk - becsülni sem tudják a személyi jövedelemadó és a vállalkozási adó változásait, az ezekből kieső bevételeket. Éppen ezért nehezen lehet elhinni azt, hogy ez a költségvetés teljesül. Nem hiszem, hogy csak én találkoztam volna híradásokban olyan elemzésekkel, gazdaságkutatók és mások személyében, akik már jövő év közepére pótköltségvetést fognak jósolni vagy jósolnak máris. Úgy vélem, hogy teljesen igazuk van, mert a bevételek láthatóan nem teljesíthetők, éppen ezért a bukás már most látható, a bukásnak már most meg van ágyazva, elő van készítve.
Jó néhány jelzőt hallottunk a költségvetésről; én a bizottsági vitában egy rövid, tömör jelzőt tettem hozzá: ez egy bóvli, kamu költségvetés. Bizonyára önök is hallottak már a bóvli kötvényekről, amelyek mögött semmi nincs, csak a papíron lévő számok súlya, mikrogrammban. Körülbelül ez a költségvetés is ennyit ér. Ennyit ér, mert az ígéretek semmilyen módon nem teljesülnek.
A környezetvédelmi bizottság vitájában szomorúan vettük tudomásul, hogy nemhogy az előző évi vagy az idei évi előirányzott összegek teljesülnének, hanem jelentős visszafogás, jelentős visszaesés tapasztalható. Ezt a restrikciót a környezetvédelem nem fogja kibírni. Ezt a restrikciót Medgyessy Péter nem ígérte tavasszal, és jövő tavasszal ezt, úgy vélem, a környezetvédelem minden szereplője érzékelni fogja. Most még csak itt, a Ház falain belül vitázunk, bár láthatóan baloldali képviselőtársaink létszáma és hevülete sem igen fűlik a vitára, mert nyilvánvalóan védhetetlen. Hogyan lehet védeni az olyan költségvetési fejezeteket, ahol az eddigi 200 milliós tételek helyett 135 van, vagy a 800 millió helyett 600 millió, és minden olyan beruházási tételnél jelentős csökkenés tapasztalható, amely a környezetvédelemben feltétlenül szükséges?
Azoknak a folyamatoknak a keresztbeverése sikeresen megtörtént, amelyek az elmúlt három-négy évben elindultak. Néhány héttel ezelőtt az országos hulladékgazdálkodási terv vitájában nagy ívben megbukott a hulladékgazdálkodási terv, senki nem tudta védeni, sem a minisztere, sem az államtitkára. Még ennyi baloldali képviselő sem volt, még ez az öt sem volt itt akkor. Senki nem tudta azt mondani, hogy mik annak a tervnek a prioritásai, és mi fog abból teljesülni. Látható a benyújtott költségvetésből, hogy semmi. Nincs hozzá fedezet, csak a puszta, üres ígéret. Vagy úgy is mondhatnánk: a hazugság. A hazugság, amely ebben a költségvetésben teljes egészében kitapintható.
Ebben az évben gyakorlatilag ezzel a beterjesztett javaslattal másodszor módosítják a 2002-es költségvetési törvényt, és még így sem sikerült eltalálni, még így is viták zajlanak ezzel a beterjesztéssel együtt, hogy a 2002-es évi költségvetés hogyan fog alakulni. Akkor mi lesz a jövő évivel?
Úgy vélem, hogy a jövő évi költségvetés nemcsak azért fog megbukni, mert a bevételei nem tarthatók, hanem eleve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál az átszervezések és a tárcánál való mozgások a költségvetésben sincsenek bekódolva, már eleve nem tud teljesülni. Ezek után kár is a vitában bármit mondani, mert a minisztérium szerkezetét, dekoncentrált szervezeteit teljes egészében átírják, máshogy fog kinézni, mint ahogy a költségvetés szól. Éppen ezért teljesen felesleges ezt a vitát itt, a Házban lefolytatni.
Vallják be önök, hogy ez a terület egy kolonc az önök nyakán, tisztelt baloldali képviselőtársaim! Ezt önök nem kívánják fölvállalni - ehhez viszont mi nem fogunk asszisztálni. Éppen ezért a vita további szakaszában sincs értelme erről beszélni, mert mindenféle koncepció, bármiféle elképzelés nélkül és partner nélkül vitázni nem tudunk.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés