BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Ahogy ön megfogalmazta az imént, hogy prioritást élvez a kormány vonatkozásában is az oktatás, ez dicséretes, és szeretnék gratulálni ehhez. Nyilvánvaló, hogy nagyon helyes az 50 százalékos béremelés, de az 50 százalékos béremelés még nem hozta el a Kánaánt a közoktatásban, ugyanis ez nettó módon csak 25 százalék. De nem ez a gond. Ön azt mondta, miniszter úr (Dr. Magyar Bálint helyét dr. Hiller István foglalja el.), államtitkár úr, hogy ezt az 50 százalékot az állami költségvetés le fogja fedezni és finanszírozni fogja a normatívában.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Államtitkár Úr! Önök ezt a költségvetésben nem tudták érvényesíteni. Nem én mondom ezt, hanem a Települési Önkormányzatok Szövetsége. Tehát a béremelkedés finanszírozása a magyar költségvetésben 50 százalék, 50 százalék pedig az önkormányzatokat terheli. De ha szocialista képviselőtársaim logikáját követem, az 50 százalékos béremelkedésből a büdzsé látja a hasznot. Ugyanis ezt mondták a minimálbérnél, tehát erre is vonatkozik ugyanez.
Mi vonatkozik erre? Hogy a bér 50 százalékát, az emelkedés 50 százalékát bekasszírozza a büdzsé különböző járulékok és egyebek vonatkozásában. Miután önök csak az 50 százalékát finanszírozzák le, amit majd a bérekből beszednek, ezért magyarul: a közoktatás állami finanszírozására egy vasat sem szán a Magyar Köztársaság költségvetése. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van!) Nulla forintot! Mert ami többlet van, a másik fele, azt nekik kell állni a költségvetésükből, saját fejlesztési forrásaikból.
Tisztelt Államtitkár Úr! Felteszem önnek a kérdést: egy kisváros gimnáziumában, ahova 700 gyermek jár, kiszámítottam a bérnövekedés többletköltségeit. Ez kereken 106 millió forint. Egy általános iskola, ahova 1500 gyermek jár, 55 millió forinttal kerül többe a 2003. évi költségvetés béroldaláról és járulékairól, és ezt a költségvetés nem finanszírozza le, csak 50 százalékban.
Tisztelt Államtitkár Úr! Honnan szedjük össze a pénzt? És akkor mit adnak önök a 2003. évi költségvetésben?
Köszönöm szépen, hogy szólhattam. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés