DR. RÁKOS TIBOR (Fidesz): Tisztelt Ház! Magyar Bálint oktatási miniszter úr részéről hallhattuk madártávlatból, hogy hogyan néz ki a gyermekétkeztetés. Hadd mondjam el szegedi képviselőként, ez hogyan néz ki az önkormányzatok szemszögéből, alulnézetből. Többször hangoztatta már azt a tézisét a minisztérium, hogy a rászorultsági elv nagyon fontos, érvényesítendő feladat, és itt hallhattuk a mobiltelefonos vidámságot is.
Korábban, az előző évben 24 ezer forint volt a gyermekétkeztetés normatívája, amelyet 39 ezer forintra növel meg a 2003. évi költségvetés. Ha csak a számokat nézzük, ez 60 százalékos normatívanövekedés, ez derék dolog, támogatandó. Csak egyetlenegy probléma van, hogy a korábbi évekkel szemben, pontosan a rászorultsági elv szempontjából kifolyólag Szegeden ugyanilyen támogatási rendszer működött a gyermekétkeztetési rendszerben, hiszen az önkormányzat, észlelve ezt a problémát, kellő időben meglépte és a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatosan ugyanúgy meghozta a döntését. Ez azt jelentette, hogy nálunk 15 ezer diák kapott 24 ezer forintos normatívát, azaz a város szempontjából 360 millió forint bevételt jelentett.
Ezzel szemben most ezzel a szabályozással, amit önök kötelezővé tesznek, a 39 ezer forintos normatíva Szegeden csak hatezer gyermek étkeztetését fogja fedezni, ami, ha kiszámoljuk, 234 millió forint. A két szám között 120 millió forint a különbség, amit nyilván szintén az önkormányzatoknak kell előteremteniük. Hol van itt a látványos normatívaemelés? Én azt látom, hogy ez egy kétarcú intézkedés, hiszen nagymértékű normatívaemelést hallunk és látunk, ezzel szemben a tényleges pénzáram pedig ez, amit én elmondtam, azaz mínusz 120 millió forint.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés