DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Messze vagyunk onnan, ahol a polgári kormány tartott, mondta Ivanics képviselő úr. Igen, hála istennek, onnan már messze vagyunk. Sajnos még mindig nem vagyunk elég jó helyzetben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Megismétlem: nem kell az önkormányzatoknak minden szabad forrásukat a béremelésre fordítaniuk. A költségvetés azokkal a többletforrásokkal számol, amelyeket az ez évi költségvetés rendelkezéseinek, illetőleg az ez évi adótörvények rendelkezéseinek következtében sikerül az önkormányzatoknak bevenniük.
Tehát magyarul: az szja helyben maradó része, a normatívaemelés, a gépkocsiadó, illetéknövekedés - ezekkel számol, és ezekről állítja azt, hogy összességében (Dr. Hargitai János közbeszólása.) nem hiányzik innen pénz. Valóban, Hargitai képviselő úrnak igaza van, ez a kistelepüléseken, egyébként néhány nagyvárosban is, nem jelent megoldást. (Babák Mihály: Háromezer település!) Valóban vannak olyan települések, ahol ez nem fogja fedezni a többletbéreket. Előttem most éppen csak Fejér megye található: Fejér megye 109 települése közül 12 van, képviselő úr, ahol ezek a többletbevételek nem fedezik a béremeléssel kapcsolatos többletkiadásokat. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez nem igaz!) Olyan tömeges, nagy létszámú önkormányzatok vannak ezek között, mint Alsószentivány, Csókakő, Füle és Isztimér.
(12.00)
Tehát kistelepülésekről van szó, képviselő úr. Valóban, ott nem mindenütt fedezi. Erre fog szolgálni - azt hiszem, most éppen negyvenkilencedszer mondjuk - az a puffer, amelyikből az ilyen, negatív helyzetbe került önkormányzatok, tehát az ez évi költségvetés, az ez évi adótörvények és az ez évi bérintézkedések következtében negatív helyzetbe kerülő önkormányzatok megigényelhetik a különbözetet. Ez messze lesz a 300 milliárdtól, képviselő úr, mintegy 30 milliárdról van szó.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés