DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Van ennek a költségvetésnek központi gondolata. Ez a központi gondolat az emberbe, a munkaerőbe, a munkaerő versenyképességébe történő beruházás. Azokon a területeken irányoz elő a jövő esztendőre többet, ahol az igazi kihívásra, az Európai Unióba való belépéssel kapcsolatos igazi kihívásra a válasz megadható.

Nincs célzottja ennek a költségvetésnek, mondta Herényi képviselő úr - lehet. Lehet, hogy nincs olyan társadalmi réteg, amely azokkal az intézkedésekkel, amelyek ebből a költségvetésből kiderülnek, jobban járna. Mindenesetre éppen a mai újság hozza a címoldalán: "Túljelentkezés a tantestületekbe. A béremelés után egyetlen iskolában sincs pedagógushiány, az üres helyekre sokan pályáznak."

Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy a pedagógusok nem kapnak semmit ettől a kormánytól és ettől a költségvetéstől, de ők speciel ezt nem így látják.

Ami az európai uniós csatlakozást illeti, azt hiszem, nem kellene az uniós csatlakozást ilyen mumusnak tekinteni. Nem arról van szó, hogy még van egy évünk, amikor valami olyat szabad csinálni, amit majd utána már nem. Nem azért lépünk be az Unióba, mert úgy gondoljuk, hogy ott majd jól megkorlátoznak bennünket. Az Unióba azért lépünk be, mert az nekünk jó, és mert az Unióba való belépés lesz az, amivel a hátrányunkat igazából le tudjuk faragni. Nem előtte kellene erre törekedni; persze előtte is kell.

Ami pedig az ellenzéki javaslatokat illeti, tisztelt képviselőtársaim, ha visszatekintünk az elmúlt négy évre és az elmúlt fél évre, azt gondolom, ez a kormánytöbbség lényegesen nyitottabb volt az ellenzéki javaslatokra, mint elődje - így lesz ez a továbbiakban is.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Szórványos taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu