DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szocialista-szabad demokrata kormányzatnak egyszerre kell megvalósítania az egészségügyi rendszer konszolidációját és modernizációját, tehát helyreállítani a működőképességét, és elindítani azt a folyamatot, amiben egy minőségi ellátáshoz való hozzáférés lehetőségét teremtjük meg az állampolgároknak.

Mit jelent az egészségügy konszolidációja? A működés pénzügyi feltételeinek normalizálását, ebben benne van az egészségügyi dolgozók béremelése, a gyógyító-megelőző kiadások reálértékének a növekedése; míg a modernizáció az infrastruktúra, az egészségügyi technika, az intézményi formák és működési mechanizmusok korszerűbbé tételét jelenti.

Miért kell beszélnünk arról, hogy konszolidálni kell az ágazatot? A legfontosabb okai a következők: csökkent az egészségügyi közkiadások, ezen belül különösen a gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások reálértéke; az 1990-es évek végén a nemzetgazdaságban jelentős javulás kezdődött, ebből azonban az egészségügy nem részesült, és miközben a nemzetgazdasági átlagnak megfelelően nőttek a bérek, az egészségügyi ágazat bérszínvonalában gyakorlatilag 30 százalékos reálérték-csökkenés következett be.

Mit jelent a mi számunkra az ágazat korszerűsítése, konszolidációja és modernizációja? Azt a célt jelenti, amelynek szellemében a magyar népesség egészségi állapota javul; hozzájárulhatunk az emberek emberi méltóságának megőrzéséhez az egészségügyi ellátások során; az esélyegyenlőség megteremtésén vagy az egyenlőtlenségek mérséklésén fáradozunk az egészséges élethez való feltételekben és az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutásban; és egy olyan rendszert szeretnénk működtetni, amelyben egyre jobban érvényesülnek a hatékonyság, a minőség és az egyének differenciált igényeihez való alkalmazkodás szempontjai.

A szocialista-szabad demokrata kormánynak egy olyan válságágazatot kellett átvennie a kormányváltáskor, ahol a válság elhárításának az első lépéseit meg kellett kezdeni a kormányra kerülés első pillanatában. Az első és legsürgősebb intézkedések a száz naphoz kötődtek, ebben az egészségügyi dolgozók átlagosan 50 százalékos béremelése volt a legsürgetőbb feladat.

Szeretném elmondani, hogy a minimálbér-emelések következménye az egészségügyi ágazatban katasztrofális hatású volt: elvesztette a munka, a közalkalmazotti létben töltött hosszú évtizedes munka a maga megbecsülését, az ágazatot pedig olyan tempóban hagyták el a szakdolgozók és az orvosok, hogy az már a betegellátás biztonságát veszélyeztette.

Ennek az áthúzódó hatása a 2003. évi költségvetésre több mint 270 milliárd forint. Ezért úgy gondolom, hogy ennek a béremelésnek a fedezete teljes egészében benne van a társadalombiztosítás költségvetésében, tehát nem kell amiatt aggódni a tulajdonos önkormányzatoknak és tulajdonosoknak, hogy ezt valamilyen más forrásból elő kell teremteni. Ennek a fedezetnek az eredményeképpen azt mondhatjuk, hogy a gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások jelentősen megemelkedtek, és ez szolgálja a betegellátás biztonságának az érdekét.

Ezért különösen megkérem ellenzéki képviselőtársaimat, akik az elmúlt négy évben igen keveset tettek az egészségügyi dolgozók megbecsüléséért, hogy egyfelől ne becsüljék le ennek az egészségügyi dolgozók által történelmi léptékűnek minősített lépésnek a jelentőségét, másfelől pedig ne tekintsék kiadásnövekedésnek, pazarlásnak, ahogy ezt már az elmúlt három napban számtalan fideszes képviselőtársamtól hallhattam.

Ezzel szemben örüljünk közösen, hiszen ezt önök megtették a szavazatukkal, amikor a száznapos program költségvetési forrásait maradéktalanul megszavazták. De, képviselőtársaim, nem lehet egy szájból hideget és meleget fújni! Azt gondolom, tartsanak ki a mellett az álláspontjuk mellett, amit helyesnek kell vélnünk, hogy tudniillik szükséges és elkerülhetetlen lépés volt az egészségügyi ágazat összeomlásának megakadályozására ez az egyszeri, nagyon jelentős béremelés.

A kormány számba vette a feladatokat, amelyek az egészségügy előtt állnak, és egy középtávú programot dolgozott ki, amelyet az egészség évtizede programjának hívunk. Ebben a lakosság egészségi állapotának javítása az első és legfontosabb lépés. Ma már mindannyian tudjuk, hogy a versenyképességünket nem azon fogják lemérni, hogy a befektetők olcsó munkaerőt találnak Magyarországon, hanem hogy képzett és egészséges munkaerőt találnak, mert ez a versenyképességünk feltétele.

Ezért a népegészségügyi programmal, amihez önök ugyancsak a szavazatukat adták az elmúlt időszakban ebben a parlamentben, részben folytatjuk az előző kormány megkezdett és helyes irányba vivő feladatainak megvalósítását, részben pedig azokat a feladatokat fogalmaztuk újra, amelyek népegészségügyi szempontból kiemelkedőek. Ennek a megvalósításához a kormány a következő pénzügyi évben 2 milliárd forintot rendel; 2000 millió forintot, szemben azzal, amit az előző kormány egy megfogalmazott program mentén többek között azért sem tudott megvalósítani, mert nem rendelt hozzá egyetlen fillér forrást sem.

(14.10)

Képviselőtársaim, tehát azt gondolom, nem mondanak igazat, amikor azt mondják, hogy kevesebbet fordítunk erre a népegészségügyi programra, mert az önök által megszabott néhány tízmillió forint abból volt, amit az egészségügyi ágazat más előirányzataitól átcsoportosítottak az elmúlt évben. Ez a népegészségügyi program első lépése, és folyamatosan kell biztosítani hozzá a forrásokat.

A népegészségügyi programhoz rendelt források nemcsak az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium fejezetében, hanem más ágazati minisztériumok fejezeteiben is megtalálhatók, összhangban a kormánynak azzal az akaratával, amelyet a kormánytöbbség támogat, hogy a népegészségügy nem az egészségügyi szektor, hanem egy egész társadalom közös ügye, amelyet a kormánynak teljes valóságában kell támogatni.

Ami a társadalombiztosítás költségvetését illeti, azt gondolom, itt sem lehet eltekinteni sem a múlttól, sem a realitásoktól. Egy olyan költségvetési évet zárunk, amelyben a gyógyító-megelőző kassza hiánya olyan mértékű volt, hogy az első száznapos programban az ágazat összeomlását megakadályozó közel 100 milliárd forintot kellett ebbe a szektorba befektetni. Vegyük sorra!

A gyógyszerkassza: 152 milliárd forintot terveztek képviselőtársaim 2002-ben fideszes korukban a gyógyszerkassza kiadásaira, miközben tudták, hogy az előző évi teljesítés felülmúlta a következő évi tervezést. Ezért tehát közel 50 milliárd forinttal, egyharmaddal kellett többet hozzátenni a gyógyszerkasszához azért, hogy most a társadalombiztosítás kiegészítő forrásait a gyógyszerekhez hozzá tudjuk rendelni. Ezért különösen nem értem az önök kétarcúságát abban a kérdésben, hogy most a kiegészített és megemelt kasszához képest 9 százaléknyi növekményt kevesellnek önök. Szeretném megkérdezni: melyikük vállalja azt a politikai bátorságot, hogy elmondja itt, a parlament színe előtt, mire alapozzák önök ezeket a követeléseket? Mi az, amit önök megtettek, és nekünk csak hozzá kellene ehhez társulni? Önök követelik rajtunk azokat a többleteket, amelyeket nem tudtak megadni mint szükséglethez rendelt pénzforrást az előző években? Hogyan lehetséges, hogy az infláció kétszeresénél is több gyógyszerkassza-növekedés önöknek nem elég? Miközben önök előtt van a gyógyszergyártók, -forgalmazók és az egészségbiztosítás megegyezése arról, hogy a jövő évben a társadalombiztosítási támogatással rendelkező gyógyszereknél az árnövekedés 3,2 százalék lesz, tehát nem több, mint a tervezett infláció 60 százaléka? Hogy hozzátettünk ahhoz a gyógyászati segédeszközkasszához több mint 3 milliárd forintot, amelyhez önök az elmúlt évben nemhogy nem tettek hozzá, hanem még megtakarításokat is képeztek azáltal, hogy egyetlen korszerű, a betegek számára minőségi ellátást nyújtó gyógyászati segédeszköz bekerült volna a támogatotti körbe, vagy hogy kikerülhessenek azok a korszerűtlen gyógyászati segédeszközök, amelyeket rákényszerítettünk a betegre, mert nem volt pénze megvenni az egyéb gyógyászati segédeszközöket.

Ami a gyógyítókiadásokat illeti, önök hiányolták, hogy a fekvőbetegkasszából hiányzik a dologi kiadások növekménye. Benne van ebben egy 2,5 százalékos dologi növekmény, ami több mint 5 milliárd forint. Önök keveslik. Önök keveslik?! Akik egyébként két éve egyetlen fillért nem tettek hozzá a gyógyítókasszában a fekvőbeteg-ellátásban a dologi kiadásokhoz? Azt mondja Bartha képviselőtársam, hogy nem lehet kifesteni a kórtermeket. Kérdezem én, tavaly a fizetések fedezetére lehetett csak kifesteni a kórtermeket! Lehet, hogy nem volt nagy a lépés, amit tettünk, de az első érdemi lépést tettük meg.

Ugyanez vonatkozik arra a műszerprogramra, amelynek a fedezetét önök az elmúlt négy évben elsorvasztották, és az ágazati célprogramokra, mint az onkológiai ellátás műszereinek biztosítására, az aneszteziológia és intenzív terápiás ellátás műszereinek biztosítására, az alapradiológiai géppark fejlesztésére vagy a mentő- és sürgősségi ellátás infrastruktúrájának fejlesztésére önök évenként egyre kevesebb pénzt tettek hozzá. Vajon csakugyan kevesellhetjük-e akkor a mentőszolgálatnak nyújtott 17 milliárd forintos költségvetési keretet? Kevesellhetjük, mert a sürgősségi betegellátás állami ügy, nem hárítható át önkormányzatokra és más szektorra sem, ezért ennek a többletét meg kell teremteni még a költségvetésben, hogy sürgős szükség esetében a beteg hozzájusson a leggyorsabb és a legkorszerűbb ellátáshoz.

És végül, tisztelt képviselőtársaim, arra kérem önöket, támogassák a kormányt a költségvetés támogatásán keresztül, hogy az állam a legfontosabb közjó szolgálatában álló funkcióját teljesítse, hogy biztosítsa az egészséges élethez és a korszerű egészségügyi ellátáshoz való jogot az esélyegyenlőség alapján, hogy azt ebben a költségvetésben leírt módon teljesíthessük, és a következő években már ezen a bázison léphessünk előre.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu