ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. Kérném a megértését, és kérném annak az elrendelését, hiszen a ma délelőtt folyamán több alkalommal a számítógépes rendszer lefagyott, és így a módosító indítványokat nem lehetett úgy előkészíteni, ahogy az a szabály szerint is elő van írva, hogy az általános vita lezárásig lehet benyújtani a módosító indítványokat.
Kérném a kormánypárti oldalt, kérnék mindenkit arra, hogy ezen indok alapján nyújtsunk lehetőséget arra, hogy este tízig lehessen a módosító indítványokat benyújtani. Ezt mondom azért is, hiszen maga a technika lefagyott, és ebből adódóan több mint másfél óra kiesés volt az egész rendszerben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés