IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Rakjuk össze, hogy mit is mondanak a szocialista képviselők és államtitkárok! Azt gondolom, hogy Szabó Zoltán képviselő úr hallgatta Kovács István képviselő urat, és hallgatta Szabó képviselő úr az államtitkár urakat és a miniszter urakat is. Ugyanis mindenki elismerte, hogy nincsen elég pénz az önkormányzatokra. Tehát az ön érvelése már nincs a helyén.
Nézzük tovább: mi a helyzet, miért nem tudjuk elhinni azt az ígéretet, amit itt Burány Sándor is megtett az elmúlt napokban? Azért nem tudjuk elhinni, mert bizony nagyon sok pénzről van szó. Konkrétumokkal tudom bizonyítani - és Szabó Zoltán úrnak elküldöm levélben, ha nem hisz egyszerűen a parlament padsoraiban az ellenzék képviselőinek -, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzatnál a béremelkedés 1100 millió forintot jelent, 1,1 milliárd forintot. 340 millió forint hiányzik. 70 százalékát finanszírozza a költségvetés tervezete, és 340 millió forint hiányzik.
Tehát azt mondhatjuk, a TÖOSZ véleményét ne is nézzük, mert az túl sarkosra sikeredett, nézzük csak a megyei példát, ami 30 százalékot mutat. Kérdezem én, a több százmilliárdos önkormányzati rendszerben, ahol talán 1000 milliárdnál is több pénzről beszélünk, ha csak a 30 százalékát nézzük, honnan fogja előteremteni a kormány egy hét alatt azt a 300 milliárd forintot, amivel az önkormányzatokat egyensúlyba tudja hozni, abba az egyensúlyba, amit önök négy éven keresztül szidtak? Messze vannak attól, ahol a polgári kormány tartott; önök az önkormányzatokról beszéltek, és megalázzák az ott dolgozókat. Nem lehet ezt tenni!
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés