KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt szocialista Képviselők! Úgy tűnik, önök lélekben még mindig ellenzékben politizálnak, hiszen láthatóan nem a 2003-as költségvetési javaslatuk mellett érvelnek - a semmi mellett persze nehéz érvelni -, hanem egy ellenzéki képviselő teljesen világosan megfogalmazott bírálatát próbálják az előző kormányra mutogatva még mindig valamilyen módon semmissé tenni. Én örülnék, ha önök a 2003-as költségvetésük mellett próbálnának érvelni.

S kapaszkodjon meg, Földesi képviselő úr, az a helyzet, hogy a jelenlegi szituáció kísértetiesen hasonlít a Horn-kormány első költségvetési vitájához. Annyi a különbség, hogy a jelenlegi kormányt nagyobb médiatámogatottság övezi. Azt kevesen tudják, hogy akkor a Bokros-csomagra elsősorban, ha szükség volt, azért volt szükség, mert nyolc hónapig kormányozatlan volt az ország. Jelen pillanatban ugyanez folyik. Önök elköltöttek 320 milliárd forintot; a saját maguk által elküldött üzenetek éppen elégnek bizonyultak ahhoz, hogy szétzilálják a magyar gazdaságot. Üzentek a magyar vállalkozóknak, hogy nem számítanak rájuk. Üzentek a magyar munkavállalóknak, hogy nem számítanak rájuk. És egyben azt sem kalkulálták, hogy a külföldi tőke bizony elkezd kivonulni Magyarországról.

Az a helyzet, hogy bizony a Medgyessy-kormány néhány hónapos munkája állította elő azt a szituációt, hogy a 2003-as költségvetési javaslat mellett a szocialista képviselők nem tudnak érveket felhozni. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu