NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem továbbragozva, de még egy másik szempont szerint értékelve az önkormányzati költségvetést: a rendszerváltozás utáni elmúlt tizenkét esztendőben, többször elhangzott már, hogy az önkormányzatok demokratikus alapintézményeink közül talán a legfontosabb; autonómiájuk, gazdaságuk és társadalmi folyamataik stabilizációja mindannyiunk közös érdeke lehet. Mégis azt kell hogy mondjam, hogy ez a költségvetés, a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetése az önkormányzatok szempontjából egyfajta Titanic-költségvetés.

Ugyanis az önkormányzati rendszer finanszírozásából adódóan, a költségvetés által meghatározott feltételekből adódóan süllyedni kezdett, de nagyon erősen. És nemcsak amiatt, mert a bérek oly mértékben emelkedtek meg a parlament döntése értelmében, amit az önkormányzatok nem tudnak finanszírozni, hanem azért is, mert oly nagy mennyiségű kötelező feladatot kaptak az önkormányzatok, amelyek teljesen felemésztik az önkormányzati saját bevételeket, és ezáltal az önállóságuk teljesen elolvad, autonómiájuk és mozgásterük teljes egészében megszűnik. Titanic-költségvetés, ahol természetesen nincsen elég mentőcsónak, azt a kevés mentőcsónakot is elfoglalja Budapest, aki az első osztályon utazott és utazik ezután is, de még így sem elégedett, és a legelesettebbek, a leggyengébbek és a legkisebbek pedig a raktérbe bezárva várják a teljes süllyedést.

Miért vagyok kénytelen ilyen érzelmi alapú minősítést adni egy egyébként tényeken alapuló költségvetésről? A választási kampány időszakában hallottunk az akkori miniszterelnök-jelölttől egy elszólást az életképes és az életképtelen települések elkülönítéséről. Egy ország kapta föl a fejét, hogy vajon mit jelent az életképtelen település. Ma már értjük a költségvetés kapcsán, csak egy kicsit túl jól sikerült a lehatárolás. Számításaink szerint majdnem minden két- és háromezer fő közötti vagy az alatti település ezzel a költségvetéssel az életképtelen települések kategóriájába kerül, és ha megnézzük, hogy a Magyar Köztársaság hány polgára él ilyen nagyságrendű településeken, akkor elég aggasztóvá válik a helyzet.

(12.30)

Úgy gondolom, hogy nem lennék nyugodt, nagyon nem lennék nyugodt a Magyar Köztársaság belügyminiszterének helyében, hiszen ezalatt a költségvetés alatt, illetve ennek a megvalósítása során mérhetetlen mennyiségben, nagyságrendekkel nő meg azon önkormányzatok száma, amelyek forráshiánnyal, illetve különböző működési és finanszírozási problémákkal küzdenek, és nemcsak azért, még egyszer hangsúlyozom, mert a bérek lefedezése nem megoldott, hanem azért, mert a kötelező feladatok mennyiségének a növekedése teljesen rátelepszik arra a kevés saját önálló bevételünkre, amely eddig a mozgásteret adta az önkormányzati működéshez, amely autonómiát biztosított számunkra, és a helyi speciális erőforrásoknak megfelelő helyi speciális problémákra koncentrálódó problémákat, feladatokat tudtunk megoldani belőle.

De nem lennék nyugodt az oktatási miniszter helyében sem, hiába van iskolafelújítási program, és hiába alakulnak a pedagógusbérek kedvezően. Ismerjük az önkormányzati mentalitást, nem fognak megszabadulni egykönnyen a kistelepülések az iskoláiktól. Ragaszkodni fogunk az intézményeinkhez, ragaszkodni fogunk a kialakult intézményi struktúrához, a pedagógusainkhoz. Mi fog ebből következni? Elegendő finanszírozás híján jön a létszámleépítés, a csoportbontások megszüntetése, a napközis csoportok megszüntetése, szakkörök fölszámolása, és abba is bele leszünk kényszerítve, hogy a pedagógusok által végzett túlmunkát vagy a helyettesítési pótlékokat nem fogjuk tudni kifizetni.

Úgy gondolom, hogy ilyenfajta körülmények között kistelepüléseken egy tudásalapú társadalmat építeni nagyon nehéz lesz, és azt is gondolom, hogy amikor ilyen hátrányos intézkedések várnak az iskolákban dolgozókra, akkor nehezen fogják tudni akceptálni azok, akik utcára kerülnek, mondjuk, létszámleépítés miatt, hogy a bennmaradóknak, a többieknek átlagosan 50 százalékkal emelkedett a bérük.

De nem lennék igazán nyugodt az egészségügyi és szociális miniszter helyében sem. Ékes képviselő úrral szeretnék egy picit vitatkozni, bár a szociális normatívák valóban megfelelő módon igyekeznek lefedni a szükséges feladatokat. Itt azonban újabb és újabb kötelezettségek hárulnak ránk, és főleg az idősellátás kapcsán és főleg a kistelepülések vonatkozásában, amelyek megoldhatatlan terheket jelentenek, a jelzőrendszeres idősgondozásnak nincs meg a fedezete, és kötelező feladatként jelentkezik.

Ami meg végképp érthetetlen számunkra, az a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok megkötése, illetve finanszírozásának megnehezítése. Jól emlékszünk rá, 1998-ban, a Horn-kormány idején vezetődött be az a gyermekvédelmi törvény, amely akkor majdnem csődbe vitte az önkormányzatok egy részét, de nagy nehezen kinyögtük a gyermekvédelmi támogatások önerejét, nagy nehezen fölállítottuk az intézményeket, a gyermekjóléti és családsegítő intézményeket, most pedig érthetetlen módon egy fél mondattal 6 fő főfoglalkozásúhoz kötve kapnak csak a kistelepülések finanszírozást ezen intézmények fönntartására, 6 fő, függetlenül attól, hogy mekkora a település, 150 fős vagy 160 ezres. Hatfős intézményt erre a feladatra nem tudnak fönntartani, ezzel elesnek a normatívától, ez egy határozott elvonás, megint csak a kicsiket sújtja.

De a gyermekétkeztetés kapcsán sem lennék annyira biztos, ugyanis nincs meg a háttere, az anyagi háttere a gyermekétkeztetésbe bevont megemelt kör finanszírozásának, hiszen jóval több gyermeket kell most már étkeztetünk 50 százalékos támogatással, mint a tavalyi évben, és ennek nincs meg a finanszírozása. Az lenne ennek a következménye, hogy bizonyos településeken lesznek ingyenesen étkező gyermekek, ahol nem tudják finanszírozni, ott pedig nem lesznek ingyenesen étkező gyermekek.

De nem lennék nyugodt a térség- és területfejlesztésért felelős államtitkárok helyében sem, mert az a 2 milliárd forint, amely 150 kistérség 3200 településére önerő pótlására előírt, az körülbelül 1-1,5 millió forint normatívát jelent településenként. Ebből tervezni nem lehet, ebből önerőt biztosítani nem lehet, ebből fejlesztést meg végképp nem lehet indítani. Nagyon sok kérdést tettem föl annak idején, még a költségvetési vita előtt a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszterhez, illetve a belügyminiszterhez is. Gyönyörűen fölmondták a kormányprogramot: a kistérségekre szükség van, a társulásokat ösztönözni kell, megerősíteni kell az apparátusukat, fejlesztési forrásokat kell biztosítani. Ez a 2 milliárd forint - ráadásul az ÁSZ-vélemény szerint teljesen homályos fölhasználási rend szerint - ezt a célt nem szolgálja. Lamperth Mónika azt mondta egykoron: a normatíváknak kell vinni pénzt oda, ahol ellátandó feladat van.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a költségvetés a normatívái szerint nem pénzt hoz a településekre, hanem a kormány elviszi a települések pénzeit. Elviszi azokat a féltve őrzött és nagyon keservesen beszedett saját bevételeinket, amelyeket eddig még tudtunk a saját speciális feladatainkra használni. Egy uniós csatlakozás közeledtével ilyen instabil rendszerrel bizonytalanságot okozni egy önkormányzati rendszerben nem szabad.

Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül kérem, fogadják azt el nekem, nem én vagyok az egyedüli olyan polgármester ezen padsorokban, aki a harmadik ciklusát kezdi meg. Egy harmadik ciklusos polgármester már régen túl van a pártpolitikai vitákon és az ideológiai kérdéseken. Harmadik ciklusban az ember már igyekszik elkötelezetten és sokszor elkeseredetten küzdeni azért a közösségért, amelyet rábíztak, hogy minél kedvezőbb helyzetbe hozza és tudja segíteni az ott élő népességet. Harmadik ciklusos polgármesterként én már nem kérem a kétszer 50 milliárd forint szabadon fölhasználható pénzeszközt, én már nem kérem azokat az ígéreteket, amelyek mozgástérre, autonómiára, megbecsültségre vonatkoznak.

Én csak annyit szeretnék nagy tisztelettel kérni a településem, a térségem és valamennyi önkormányzat nevében, hogy a korábbi parlamenti döntéssel megcsorbított adókivetési és adómegállapítási jogainkat legalább úgy tudjuk használni, hogy az abból származó bevételekkel önmagunk és saját magunk tudjunk gazdálkodni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu