DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem nagyon értem - talán félreértés lehetett -, mivel vontam magamra Lezsák képviselőtársam haragját. Én a magam részéről a felszólalásomban is fejet hajtottam az ő következetessége előtt, amivel a Duna-tisza közi homokhátság vízpótlásának ügyét kormányokon átnyúlóan képviselte.
Én pusztán azt állítottam, hogy ebben az ügyben az elmúlt négy évben nem történt semmi; nem itt a parlamentben nem történt semmi, itt csakugyan történt: Lezsák képviselő úr interpellált, illetőleg javaslatokat nyújtott be; ott, a Duna-tisza közén nem történt semmi az elmúlt négy évben. És arra kívántam utalni, hogy ha a kormánybiztos azt ígérte, hogy ebben érdemi lépések fognak következni, akkor a következő négy évben, egész biztos vagyok benne, hogy ezek következni fognak. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt kizárólag csak a jövő évi költségvetésben lehet megtenni.
Ami Vígh Ilona képviselőtársunk felszólalását illeti, erről egy alkalommal már volt szó: elég nehéz támogatni egy olyan módosító indítványt, amiről nem tudjuk, hogy honnan kívánja az ehhez szükséges 14 milliárd forintnyi fedezetet elvonni.
Készséggel elismerem azt, hogy a települések közművelődési és közgyűjteményi feladatokra méltatlanul alacsony normatívát kapnak. Talán ez a normatíva is magasabb lehetne, ha az abban a közművelődési törvényben, amire Vígh Ilona képviselőtársunk is hivatkozott, eredetileg szereplő finanszírozási garancia az előző kormány idején egy ilyen költségvetés mellékleteként nem került volna ki, akkor talán most jobb helyzetből indulnánk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés